Meddig tarthat az a „kegyelmi állapot“, amelyben a Vajdasági Magyar Szövetség jelenleg van? Ezt a kérdést nem nehéz megválaszolni: addig, amíg a mostani kormányok vannak hatalmon Budapesten és Belgrádban. Az ebből következő kérdés azonban már fogasabb: mi lesz a VMSZ-szel ezt követően?

Pressburger Csaba a Családi Kör múlt heti számában úgy fogalmazott, hogy „a VMSZ túlságosan jól hasznosítható infrastruktúrával, tapasztalati tőkével és káderállománnyal rendelkezik ahhoz, hogy érdemes legyen az anyaországból erőt és energiát áldozni egy teljesen új szervezet felépítésének segítésére“. Ez alatt azt kell érteni, hogy ha a jelenlegi hatalmi konjunktúra megszűnik, úgy még egy, a Fidesz és a Szerb Haladó Párt politikájával markánsan szembehelyezkedő váltóerő is arra kényszerülhet, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségben keresse a politikai partnerét. Ugyancsak felvetette Pressburger, hogy egy esetleges hatalomváltás esetén szükség lenne bizonyos korrekciókra a VMSZ vezetésében (konkrétan „megmosdatást“ emleget), vagyis a túlságosan elhasználódott arcoknak háttérbe kellene majd vonulniuk. Alapvetően egyetértek ezekkel a meglátásokkal, csupán hozzátenném, hogy rövid távon ez jó eséllyel így lesz még akkor is, ha a párt aligha fogja befolyásolni az országos színtéren történő változásokat, ill. mindamellett a vajdasági magyar társadalom leépülése a kicsit távolabbi jövőben a Vajdasági Magyar Szövetség alapjait is kikezdheti.

A dolgok állása

A jelenlegi viszonyok között nincs párja a Magyarországon kívüli magyar politikai érdekképviseleti modellekben annak a helyzetnek, amelyet jelenleg a VMSZ élvez és használ. Mindenhol adódnak problémák pl. a Fidesz-kormány partnerei esetében abból, hogy milyen viszonyt ápoljanak a másik hatalmi centrummal. Szlovákiában például a Magyar Közösség Pártja eddig sajátosan ellentmondásos helyzetben volt, ugyanis míg éveken keresztül hevesen bírálta és utasította el a Robert Fico vezette Smer kormánypártot, addig Orbán Viktor folyamatosan támogatásáról biztosította a Fico- majd Pellegrini-kormányokat. Ilyen meghasonulás nem veszélyezteti a VMSZ-t, nekik csupán el kell fogadniuk azt az elsősorban alávetett helyzetet, amely a Fidesz és a Szerb Haladó Párt függvényévé teszi őket, illetve meg kellett tanulniuk használni az így nyíló lehetőségeket a két hatalmi központ közti ügyes helyezkedéssel. Ennek köszönhetően a két vezető párt „piramisának“ metszéspontjában találhatóak, amely metszéspont egyben kijelöli azt a „teret“ is, ami tulajdonképpen a VMSZ „birodalma“, s ahol nagyobb kötöttségek nélkül érvényesítheti akaratát.

Mentőcsónak

Jó eséllyel feltételezhető, hogy a VMSZ pártként és struktúraként túl fogja élni mind az orbáni, mind a vučići rendszer eltűnését. Az emlegetett pressburgeri érvek számításba veszik azt a pragmatizmust, amelyet szinte biztosan figyelembe fogja venni a budapesti és a belgrádi váltóerő is. Pásztor István pártja kész egész, s noha vannak belső gondjai (pl. számos esetben egyáltalán nem könnyű épkézláb kádereket találni, különösen a Magyar Mozgalom létrejötte körüli fiaskó óta), szervezettsége és kapcsolati hálója nem vetekedhet más pártok és szerveztek sokszorosan gyengébb beágyazottságaival. Úgy is mondhatnánk: ha politikusként felépítesz egy számos célból mozgatható és általad kontrollálható struktúrát, amelyet hol vállalható, hol övön aluli minősítésű politikai eszközökkel monopolhelyzetbe hozol, az nagy eséllyel meg- és átmenti önmagát és téged is, ha a politikai időjárás viharossá fordul. Ilyen téren Pásztor István – akár tudatosult benne ez már a kezdet kezdetén, akár nem – jó munkát végzett a saját politikai karrierje és pozíciója szempontjából. Nincs olyan helyzetben (nem is lehet, hiszen ez amolyan „objektív” tényező), hogy befolyásoljon bármit is országos szinten, a változásokat inkább csak elszenvedi majd, viszont ha kellően ügyes, megtalálhatja majd a helyét az új viszonyok között is.

Demográfiai csapda

Viszont csavarjunk egyet a dolgokon, s vegyük figyelembe azt a demográfiai lejtőt, amelyen a vajdasági magyar társadalom az elvándorlás és a születésszám csökkenése miatt egyre gyorsabban rohan. Etnikai politizálást olyan módon, ahogyan azt eddig a VMSZ csinálta, lényegében csak úgy lehet csinálni, ha van „piaca“ annak, amit kínálnak – ez pedig főleg a magyar nemzetiségű választók között található. Attól a ponttól kezdve, hogy kritikus mértékben erodálódik a vajdasági magyarság, struktúra ide vagy oda, be fog omlani a etnikai alapú politizálás intézménye is. Félreértés ne essék: kis szerencsével hosszú az út még addig, hogy a (jó, sőt, nagyon jó esetben) 200 ezer fő körüli szerbiai magyar népesség elfogyjon. Minél kevesebb azonban a szavazó, annál jobban eljelentéktelenedik maga a politikai szervezet is. Ezt különösen érdemes észben tartani akkor, amikor a VMSZ elmúlt évekbeli hatalompolitikája nagymértékben alapult arra is, hogy saját szavazóbázisát mintegy beszervezze a Fidesz és a SZHP alá. Többéves munkával mára oda jutottunk, hogy akár 40 ezer főt is megnyernek ezeknek a pártoknak, viszont kérdés, hogy ez meddig tartható fönt. Meglehet, a Pásztor-korszakban még talán nem, de a posztpásztoriban már mindenképp súlyos gondot fog jelenti a szavazóbázis fáradhatatlan zsugorodása, és nem lesz az az erős politikai centrum vagy jól felépített pártstruktúra, ami megmenti a jövendőbeli Vajdasági Magyar Szövetséget az eltűnéstől. Ebből a szemszögből érdekes módon nem is annyira a „közösség” függ a VMSZ-től, mint utóbbi az előbbitől.

Vataščin Péter