A szerb kormány döntött a Belgrád–Nagybecskerek és a Nagybecskerek–Újvidék közötti autópálya kiépítésével foglalkozó munkacsoport megalakításáról. A tervet a kínai Shandong Hi-Speed Group vállalat valósítja majd meg.
A munkacsoport feladata, hogy együttműködjön a projektet megvalósító kínai vállalattal, és emellett külön figyelmet fordítson az autópálya kiépítésének elfogadható pénzelési formájára, írja a Nova ekonomija.
A munkacsoport vezetője Zorana Mihajlović közlekedési miniszter és a szerb kormány alenöke, a tagjai pedig Zoran Drobnjak, a Szerbiai Útjai közvállalat megbízott igazgatója, Nenad Tomić, a közúti intézet igazgatója, valamint az építésügyi, pénzügyi és gazdasági minisztérium képviselői.
A Shandong kínai állami vállalat már dolgozott Szerbiában a Miloš fejedelem autópálya kiépítésén, amelyet kínai hitelből pénzeltek. A korábbi bejelentések szerint a Belgrád és Nagybecskerek közötti autópálya kiépítését 2020-ban kezdik meg, a projekt értéke pedig 300-350 millió euró. A tervek szerint a munkálatokat három év alatt fejezik majd be.
Nyitóképünk illusztráció (fotó: Pixabay)

