Százhatvanhárom elsős kisdiák kapta meg szerdán este Szabadkán a Rákóczi Szövetség iskolakezdési ösztöndíját. Az eseménynek a Majsai úti Általános Iskola adott otthont. Vajdaság-szerte összesen 1313 ösztöndíjat osztanak ki ma, illetve csütörtökön a Rákóczi Szövetség jóvoltából.

Petrovai László, a Rákóczi Szövetség magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgatója azt mondta, hogy a szervezet ezt a programját a Felvidéken indította el 2004-ben:

– 2013 volt az első olyan esztendő, amikor a Vajdaságra is kiterjedt ez a program, viszont az elmúlt években egy folyamatos bővülés volt megfigyelhető Vajdaság tekintetében is. 2013-ban csak a húsz százalék, illetve az alatti magyarság lakta területekre terjedt ki ez a program, majd az azt követő években felemeltük a harminc százalék, vagy az alatti magyarság lakta területekre, és az idei év volt az első, amikor valóban a teljes Vajdaság része lett ennek a programnak. A Rákóczi Szövetség erőforrásai lehetővé tették azt, hogy az egész Vajdaságot bevonjuk az ösztöndíjprogramba, és azt gondoljuk, hogy ez egy nagyon hasznos és jó lépés volt, hiszen a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen azt gondoljuk, hogy ezek a programok valóban elősegítik, hogy minél többen válasszák az anyanyelvű oktatást a Vajdaságban – magyarázta Petrovai László.

Petrovai László: A Rákóczi Szövetség erőforrásai lehetővé tették azt, hogy az egész Vajdaságot bevonjuk az ösztöndíjprogramba

Jerasz Anikó (a nyitóképen), a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának elnöke a sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy az MNT és a Rákóczi Szövetség már hat éve működik szorosan együtt:

– Az MNT beiskolázási programja, valamint a Rákóczi Szövetség iskolaválasztási programja szorosan kapcsolódik egymáshoz és valójában ki is egészítik egymást. A Rákóczi Szövetség jóvoltából azok a gyerekek, akik szerdán, vagy csütörtökön Vajdaság bármely településén részesülnek az iskolaválasztási ösztöndíjban, ők, mint iskola-előkészítős óvodások már megkapták a Rákóczi Szövetség Mátyás királyos mesekönyveit, a Rákóczi Szövetség iskolatáskáit, illetve a táskába a későbbiek során a Magyar Nemzeti Tanácstól a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt. jóvoltából belekerültek a beiskolázási csomagok, illetve a tanszercsomag – mutatott rá az MNT végrehajtó bizottságának elnöke.

Százhatvanhárom elsős kapta meg Szabadkán a Majsai úti Általános Iskolában a Rákóczi Szövetség iskolakezdési ösztöndíját

A Rákóczi Szövetség iskolakezdési ösztöndíja tízezer forintot tesz ki. A támogatást idéntől immár nemcsak a szórványban élőknek jár, hanem minden olyan elsős, aki Vajdaságban magyar nyelven kezdte meg tanulmányait, megkapja azt.