Új határátkelők megnyitására, illetve a meglévők felújítására a jövő évben 251 millió dinárt fordít a szerb kormány – mondta Jovan Vorkapić, a Köztársasági Vagyonkezelő Igazgatóság vezetője – írja a 021.rs.

Ezen kívül külön pénzeszközöket hagytak jóvá a Bajina Bašta és a Kotroman határátkelők építésére. Előbbire 267 millió, utóbbira 165 millió dinárt különít el az állam.

Vorkapić azt is elmondta, hogy a jövő év közepétől minden nagyobb határállomáson ingyenesen használhatják majd az internetet azok, akik ott várakoznak.

A jövő évre tervezik a horgosi határátkelő bővítését is.

“A célunk az, hogy annyi sávot építsünk ki a szerb oldalon is, mint amennyi a magyar fél területén van, így csökkenhetne a torlódás a határállomáson” – mondta Vorkapić, aki hozzátette, hogy ez év áprilisától a Köztársasági Vagyonkezelő Igazgatóság hatáskörébe tartozik a határátkelőhelyek kiépítése, fenntartása és karbantartása is. Eddig ezt több állami szerv végezte együttesen.

Arról is beszélt, hogy a Köztársasági Vagyonkezelő Igazgatóság több kisebb határátkelő felújítását tervezi Európai Uniós pénzekből. Szavai szerint nem nagy, drágán fenntartható határátkelőkben gondolkodnak, mert Szerbia közeledő EU-s tagságával a határátkelők elvesztik jelentőségüket.

____________________________________________________________________

Fotó:021.rs