Zoran Đorđević munkaügyi miniszter kijelentette, hogy a munkásoknak kell kiharcolniuk a jobb munkakörülményeket és nem a minisztérium a felelős azért, ha valahol rosszak a munkavégzés feltételei – írja a 021.rs.

‚‚A munkásokat senki sem kötelezheti arra, hogy olyan körülmények között dolgozzanak, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak. Ha valami történik, akkor reagálunk, de a legtöbb a dolgozókon múlik” – monda Đorđević, aki hozzátette, a minisztérium síkraszáll a törvények betartásáért, és minden törvényszegést megbüntetnek.

A miniszter szerint a munkaügyi felügyelőség rendkívüli akciójának köszönhetően Szerbiában csökkent a munkahelyi balesetek száma.

Azzal, hogy évente hány ilyen baleset történik az országban nemrég foglalkoztunk.

Szerbiában idén már több, mint negyven ember vesztette életét munkahelyi balesetben

Đorđević a belgrádi képviselő-testület ülésén arról is beszélt, hogy helyi szinten erősíteni kellene a szociális-gazdasági tanácsokat, mert itt születhetnek konkrét megoldások a polgárok problémáival kapcsolatban.

‚‚Vannak községek ahol dolgoznak, olyanok is vannak, akik úgy csinálnak, mintha dolgoznának és olyanok is, akik egyáltalán nem csinálnak semmit” – mondta Đorđević a helyi szociális-gazdasági tanácsokról.

_________________________________________________________________________________________________

Fotó:021.rs