Hét felnőtt és tizenegy gyerek, vagyis összesen tizennyolc – ennyi kivilágítatlan kerékpárost számoltam meg másfél órával a naplemente után egy nem egész két kilométer hosszú szakaszon. Akadt köztük olyan, aki a járdán hajtotta a BMX-ét, és közben mobilozott, de olyan is, aki az úton közlekedett, fülhallgatóval a fülében. Egy apa a kislányát vitte a hátsó ülésen, a kerékpáron se elöl, se hátul nem volt lámpa, ők a mellékútról hajtottak ki a főútra.
Amikor szóvá tettem ezt ismerőseimnek, kiderült, hogy nemcsak Zentára jellemző ez az arány, hanem a többi vajdasági településen is sokan kerékpároznak kivilágítatlanul sötétedés után.
Két-háromszáz dinárért már lehet venni biciklilámpát, amellyel jelentősen növelheti a kerékpáros az esélyeit, hogy az autós észreveszi, és nem üti el.
Eljutottunk oda, hogy fel kell tenni a kérdést: megér-e egy élet néhány száz dinárt, vagy egyre többen vannak azok, akik annyira igénytelenek, és annyira úrrá lett rajtuk a nemtörődömség, hogy ennyi pénzt is sajnálnak kiadni arra, hogy biztonságosabban közlekedjenek.
Nyitóképünk illusztráció.
