Nela Kuburović igazságügyi miniszter kijelentette, hogy december elsejétől, azok az erőszakoskodók, akik visszaesőnek számítanak nem kaphatnak feltételes börönbüntetést – írja az RTV honlapja.

Kuburović azt mondta, hogy miután a minisztérium munkatársai analizálták az alapbíróságok munkáját, arra a megállapításra jutottak, hogy túl enyhék az erőszakos cselekedetekért kirótt büntetések.

„Miután megvizsgáltuk a bíróságok munkáját, azt láttuk, hogy az esetek többségében feltételes börtönbüntetést szabtak ki, de ezzel nem tudjuk megoldani ezt a problémát, ezért kellett szigorítani a büntető törvénykönyvön” – mondta a miniszter asszony.

Külön kitért arra, hogy azok számára, akik már nem először követnek el ilyen jellegű bűncselekményt, tehát visszaesőnek számítanak, letöltendő börtönböntetést láttak elő.