A januárban megjelent Oromhegyesi Hírnökben értesítettük az olvasóinkat, hogy a helyi közösség elnökeként kezdeményeztem, a Szabadkai Felső Ügyészség indítson bűnvádi eljárást Magyarkanizsa község, valamint annak felelős személye(i) ellen céleszközök törvénytelen felhasználása miatt, amivel polgárainkat több mint 200.000 euró összeggel megkárosították a 2014–2016 időszakban. Majd tíz hónapig semmiről sem értesítettek bennünket, de novemberben jelentkezett a Korrupcióellenes Ügynökség egyik munkatársa, mivel az új törvényi rendelkezések értelmében a felsőbb ügyészség át kellett, hogy adja nekik a beadványunkat, ők pedig elkezdték vizsgálni az ügyet.

Kiegészítést kértek a helyi közösségtől, amit szinte azonnal meg is tettünk. Miután az ügyész meglátogatott bennünket, elmondta Magyarkanizsa önkormányzatától is bekérték az ottani dokumentumokat, azok átvizsgálása után értesítést küldenek arról, mit fognak tenni. Mindez azért érdekes, mert a községünk alapdokumentumai értelmében minden jelentős eseményről tájékoztatni kellene a polgárokat, de ahogyan januárban a beadványról, a mostani ügyészségi vizsgálatról sem tájékoztatták a nyilvánosságot, de még a döntéshozókat, azaz a községi képviselőket sem.