Pénteken este fél nyolc és nyolc között tűz ütött ki a Duna utca 4-es számú épületének negyedik emeleti 27-es lakásában. A lakásban, melynek tulajdonosa M.M., egy harmincéves albérlő, S.N. lakik, írja a Moja Bačka Topola portál.

S.N. elmondása szerint a tüzet az elektromos radiátor okozhatta. Az albérlő 19:20 körül ment el otthonról és bekapcsolva hagyta a radiátort, ezért úgy gondolja, hogy felforrósodott a fűtőtest vezetéke, és az okozhatta a tüzet. A szomszédban élő D.P., amikor észrevette, hogy tűz van, bement a lakásba, de tűzoltó készülék híján nem tudta megfékezni a lángokat.

Az épület lakói az utcára szaladtak, vagy erkélyeiken kerestek menedéket, ugyanis az épület megtelt füsttel.

A tűzoltók a riasztást követően azonnal a helyszínre siettek, de a lakás már lángokban állt, a füst pedig ellepte a szomszédos lakásokat. A tűzoltóknak még időben sikerült eloltaniuk a tüzet, ami nem terjedt át más lakásokra.

A lakásban jelentős anyagi kár keletkezett, az épület folyosóit ellepte a füst és a korom. Szerencsére személyi sérülés nem történt.

A tűz okát igazságügyi szakértők fogják megállapítani.