Valószínű sokan ismerik a jereváni rádiós viccet, amelynek lényege a következő:
– Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak?
– A hír igaz – közlik a hivatalos források –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Úgy tűnik, az egykor szebb napokat megélt Magyar Szó napilap is a Jereváni Rádió szintjére süllyedt, legalábbis erre enged következtetni Harmath Károly atya bejegyzése, aki a Motoron érkezett a Mikulás cikkre reagálva ezt írta:

„Az időjárási viszonyok miatt nem érkezett (érkeztek – nem egy mikulás volt) motoron, és a megnevezett házfelelősnek sem adta át az ajándékot, mert szeptember óta ő más munkahelyre távozott. Kádár Erzsébet a jelenlegi megbízott házfelelős. – Objektív hírközlés?”.

Ezekután, ha a cikket és a fotókat jegyző Patyi Szilárd nem vehet át bármilyen díjat a Magyar Szó évzáróján, akkor az a 2019-es év legnagyobb meglepetése lenne. Ezzel azonban nem ér véget a történet, ugyanis Harmath atya bejegyzését nem más, mint a 2011. óta a Magyar Szó főszerkesztőjeként tevékenykedő Varjú Márta (is) lájkolta, ezzel is bizonyítva, milyen történelmi szintre sikerült juttatni a vajdasági magyar tájékoztatást.

Az időjárási viszonyok miatt nem érkezett (érkeztek – nem egy mikulás volt) motoron, és a megnevezett házfelelősnek sem…

Posted by Karoly Harmath on Tuesday, December 10, 2019