A világsajtó az elmúlt héten a franciaországi általános sztrájkkal, a NATO-csúcstalálkozóval, az ukrán béketárgyalásokkal és a brit választásokkal foglalkozott.
A sztrájk ára
A párizsi Le Figaro így kommentálja a franciaországi általános sztrájkot:
„Franciaországban a Richter-skála kockázatos reformjainál nincs nagyobb megrázkódtatás, mint a nyugdíjmódosítás – ahogy azt minden kormány jól tudja. Ez a 2019-es reform szörnyű volt: 18 hónapos előkészületek után senki sem tudja még pontosan az eredményt, ami önmagában véve is bosszantó. A szakszervezetek néhány speciális iparág kiváltságait védik, aminek az ára az ország működtetésének leállása. Másrészt felszólítják a franciákat, hogy maguk szervezzék meg a munkahelyükhöz vezető utat, míg a tömegközlekedés határozatlan ideig sztrájkol. Éljen a káosz!”
Macronnak nyernie kell
A londoni Times szerint:
„A szakszervezetek nemzeti felkelést akarnak és erejüket a »sárga mellények« erejével akarják egyesíteni. Annak a mozgalomnak a megismétlődésére vágynak, amely 1995-ben Jacques Chirac-ot arra kényszerítette, hogy hagyjon fel a világ egyik legdrágább nyugdíjrendszerének kevésbé ambiciózus reformjával. Emmanuel Macron számára ez döntő pillanat. Míg a közvélemény-kutatások szerint a nyugdíjreformot sokan támogatják ugyan, a szavazók ugyanakkor együttéreznek a sztrájkolókkal, mert a franciák szeretik a tiltakozásokat. Az ország gazdasága és társadalmi kohéziója érdekében Macronnak keresztül kell vinnie akaratát.”
Marx visszainteget…
A franciaországi sztrájkokról a prágai Lidove noviny a következőket írja:
„Honnan kapják az emberek Franciaországban az energiát a tömegsztrájkokhoz és a részben erőszakos tiltakozásokban való részvételhez? Egyesek szerint ez egy francia hagyomány, de ez csak féligazság. A franciák egy tervezett nyugdíjreform érdekében sztrájkolnak. Tiltakozások vannak Chilében, Libanonban, Finnországban és Kolumbiában is, részben az energiaárak miatt. Úgy tűnik, mintha az öreg Marx visszatért volna azzal a kijelentésével, hogy ennek a világnak proletárjai csak a láncukat veszíthetik el. Eddig azt gondolhattuk, hogy a marxizmus korszakának társadalmi ellentmondásai már régen le lettek győzve, és hogy a mai fejlett társadalmakban az emberek csak az éghajlat vagy a bevándorlás miatt vonulnak az utcára. De Franciaország megmutatja, hogy nemcsak erről van szó. ”
Erős beintés
A párizsi Libération örömmel fogadja a tüntetéseket:
„Erős beintés volt. Több mint 800 000 – sőt a CGT szakszervezet szerint 1,5 millió – tüntető és 250 tüntetés, magas részvétellel a közlekedési ágazatban és az iskolákban; a sztrájk folytatása a párizsi tömegközlekedésben és az SNCF állami vasúton, szünetel egyes finomítók működtetése. A napi győzelem a szakszervezeteké. A »sárga mellények« válságával ellentétben a kormánynak most olyan szakszervezeti vezetőkkel kell foglalkoznia, akik jól kiismerik magukat a hatalmi egyensúlyban és a tárgyalásokban.”
Macronnak meggyőző munkát kell végeznie
A prágai Hospodářské noviny gazdasági lap így ír a franciaországi sztrájkokról:
„A jelenlegi tiltakozások, amelyekben több százezer ember vesz részt Franciaországban, olyanok, mint egy színdarab ismétlése, amelyet az országban minden alkalommal eljátszanak, amikor a kormány megpróbálja megváltoztatni a nyugdíjrendszert. Noha a jelenlegi nyugdíjrendszer sok nyugdíjas számára előnyös, terjedelmében és összetettségében fenntarthatatlan. Több mint 25 évvel ezelőtt többhetes tüntetések akadályozták meg Jacques Chirac akkori elnök reformjait. […] A következő napokban és hetekben a nyugdíjreformnak meggyőző stratégiái versennyé kell változnia. Emmanuel Macron francia elnök félelmetes feladat előtt áll. […] A tét nemcsak a nyugdíjreformról szól, hanem egész elnökségének sikeréről is.”
A franciáknak hosszabb ideig kell dolgozniuk
A Frankfurter Allgemeine Zeitung így értelmezi a francia nyugdíjreformot:
„A franciáknak a jövőben hosszabb ideig kell majd dolgozniuk, hogy elérhessék a nyugdíjjogosultságot. Ez a nyugdíjreform legfontosabb újítása, amelyet Édouard Philippe miniszterelnök szerdán mutatott be Párizsban. Philippe egységes nyugdíjalapot akar létrehozni, amely nagyrészt egyenlő feltételeket tartalmaz minden francia számára, és emellett egyes szakmákban tucatnyi speciális alapot akar megszüntetni. A nyugdíj összegét a jövőben pontrendszer szerint kell majd kiszámítani, amelyben minden euró számít. A továbbra is törvényes, 62 éves nyugdíjkorhatár mellett a 64 éves »egyensúlyi életkort« akarja bevezetni, amikor a nyugdíjlevonásból nyugdíjpótlék lesz. A reform számos társadalmi intézkedést is előír, például a havi 1000 eurós alapnyugdíjat. A legjobban keresőknek további szolidaritási hozzájárulásokat kell majd fizetniük. Philippe ezt a reformot szolidaritási erőfeszítésnek nevezte, amelyből a nők, valamint azok profitálnak leginkább, akiknek meg kellett szakítaniuk karrierjüket. A szakszervezeteknek nyújtott engedményként a nyugdíjreform csak azokra vonatkozik, akik 1975 után születtek. Mindennek ellenére a szakszervezetek további sztrájkokat jeleztek.”
Nehezebb a vártnál
Az amszterdami De Volkskrant így mérlegeli a NATO-csúcstalálkozót:
„Az európai NATO-országok még mindig nem heverték ki Trump azon döntését, hogy konzultáció nélkül magukra hagyja a kurd szövetségeseket az Iszlám Állam (IS) elleni küzdelemben. De ennek ellenére tudják: a szövetség valószínűleg sokkal hosszabb ideig fog létezni, mint Trump elnöksége. A NATO főnökei nagyban megkerülik azt a kérdést is, hogy hogyan lehetne kezelni egy olyan bonyolult tagállamot, mint például Törökország, amely az utóbbi években egyre jobban eltávolodott nyugati partnereitől. És mégis, a nézeteltérések ellenére, a NATO keményebbnek tűnik a vártnál. A valóságban a NATO továbbra is határozottan kiáll a balti államok mellett, annak ellenére, hogy Trump rendszeresen zavart okoz Putyin orosz elnök dicséretével. A Krím annektálása és az ukrán háborúba való beavatkozás óta ezek az országok jogosan aggódnak Moszkva ambíciói miatt. Ebben a tekintetben a nyugati szövetség még messze nem élte túl magát.”
Minden jó, ha a vége jó
A rigai Diena nevű lett napilap elégedett a NATO-csúcstalálkozó eredményével:
„Röviddel a NATO-évfordulós csúcstalálkozóa előtt éles volt a szóváltás az állam- és kormányfők között, miután Emmanuel Macron Franciaország elnöke kimondta a NATO »agyhalálát«. Törökország kifogásai a balti államok és Lengyelország védelmi terveivel szemben szintén aggodalomra adtak okot. Ezen »tűzfészkek« ellenére a csúcstalálkozó konstruktívan ért véget – a londoni csúcstalálkozó nyilatkozata megerősíti a NATO-államok »szolidaritását, egységét és kohézióját«, sőt a részletes védelmi terveket szintén jóváhagyták.”
A fontos kérdéseket elkerülték
A bécsi Der Standard másképp látja a NATO helyzetét:
„A legnagyobb NATO-államok vezetői nyilvánvalóan átvették Trump véleményét, ami csak rövid ideig tartott. A londoni NATO-csúcstalálkozón a figyelem gyakran a lényegtelenre összpontosult… A NATO-tárgyalások módja arra utal, hogy a fontos kérdéseket és legitim reformigényeket egyszerűen elhalasztják. Ha Macron agyhalálról beszél, akkor az a megállapítás, hogy a szövetség keveset tud elérni az USA nélkül, ugyanolyan helyes, mint problematikus – de a szóhasználata lehetetlenné teszi a vitákat. ”
Fenyegetés Lettországnak
A rigai Neatkariga Rita Avize szerint:
„A NATO fő problémája az egységes ideológiai platform hiánya. […] 70 évvel ezelőtt, amikor a NATO megalakult, minden világos volt. De manapság a dolgok bonyolultak. Nincs többé egy [közös] ellenfél. Sőt, a NATO különböző tagországai eltérő veszélyeket látnak. […] A NATO védelmi vonalának kiterjesztése aggodalomra ad okot Lettország biztonságával kapcsolatban, mivel csökkenti az erőforrások koncentrációját a minket érintő területen. Lettország államiságát jelenleg és a belátható jövőn belül csak egy ország fenyegeti. Ez Oroszország. ”
Agykontroll a NATO-ban
A budapesti 168 óra nevű hetilap a NATO találkozóról ezt írja:
„Az angliai NATO-csúcsra való diplomáciai készülődés során Ankara makacsul ellenezte, hogy az atlanti szövetség új védelmi tervet léptessen életbe Lengyelországnak és a balti államoknak az orosz agressziótól való oltalmazása érdekében. Ankara szerint ezt a tervet blokkolni fogják mindaddig, amíg a NATO nem áll teljes mellszélességgel Törökország mellé az észak- szíriai konfliktus ügyében.
NATO-források szerint a törökök azt a követelést támasztották a szövetséggel szemben, hogy az minősítse a Népi Önvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű szíriai kurd milíciát terrorista szerveződésnek. Ez azért problémás, mert az YPG az Egyesült Államok értékes harcostársa volt a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harcban. Ankara viszont arra hivatkozik, hogy az YPG szoros kapcsolatot tart fenn a Kurd Munkáspárt (PKK) nevű törökországi kurd szervezettel, amelyet valóban terrorszervezetnek tekint a nemzetközi közösség. A törökök brutális katonai támadást intéztek a kurdok lakta észak-szíriai területsáv ellen. Az általuk létesített »biztonsági zónában« tömegesek az emberjog-sértések. Több NATO-állam felveti, hogy az Iszlám Államot még nem győzték le teljesen, és Ankara az YPG elleni hadjáratával a dzsihadista terrorizmus elleni küzdelem hatékonyságát rontja.”
Fel kell adni az agresszív politikát
A párizsi La Croix napilap visszatekint a párizsi Normandia-csúcstalálkozóra, amelyen az Ukrajnában zajló folyamatos parázsló konfliktusról és az európai biztonsági építményről volt szó:
„A csúcstalálkozó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első találkozója volt Vlagyimir Putyinnal. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy országa vissza akarja nyerni a teljes határ-ellenőrzést. Putyin úgy tesz, mintha a Donyec-medence védelmezője lenne. Ugyanakkor ez a konfliktus megakadályozza a szomszédos ország fejlődését, amely az Európai Unióhoz akar csatlakozni. Emmanuel Macron nyár óta támogatja az új európai biztonsági tervezetet. Ha Oroszországot érdekli ez a perspektíva, akkor agresszív politikáját fel kell adnia és ki kell fejeznie érdeklődését a békés kapcsolatok megteremtése iránt.”
Meg kell akadályozni, hogy egy sarlatán a hatalomra kerüljön
A londoni The Observer vasárnapi számában felszólította olvasóit, hogy akadályozzák meg Boris Johnson választási győzelmét:
„Ez egy történelmi választás lesz, és a szavazók évtizedek óta a legfontosabb döntésük előtt állnak. A szavazás eredménye fogja meghatározni, hogy az az Egyesült Királyság, ahogy ma ismerjük, továbbra is létezik-e majd a következő generációban, vagy az Unió reménytelenül széttöredezik. Ez a szavazás fogja meghatározni a nemzet jólétét – azt, hogy számtalan ember életét megnehezítjük-e azáltal, hogy elzárkózunk legnagyobb kereskedelmi partnerünktől, vagy fenntartjuk az EU-val való kapcsolatainkat. A szavazóknak csütörtökön lehetőségük van arra, hogy egy veszélyes sarlatántól elvegyék a hatalmat. Sajnáljuk Corbyn kudarcát az antiszemitizmus elleni harcban, emlékezünk a liberális demokraták bűnrészességére a koalíciós kormány borzalmas politikájában, és nem vagyunk a skót meg a walesi függetlenség rajongói. Felszólítjuk olvasóinkat, hogy használják ki ítélőképességüket, és ha lelkiismeretük megengedi, szavazzanak a progresszív és egy újabb, pozitív uniós népszavazás jelöltjeire, akiknek legnagyobb esélyük van elvenni Boris Johnson lehetőségét, hogy az országnak egzisztenciális károkat okozzon.”
Corbynt távol kell tartani a kormánytól
A Sunday Times viszont éppen azt ajánlja olvasóinak, hogy szavazzanak Boris Johnsonra:
„Az Egyesült Királyság keresztút előtt áll: ha ezen a héten rossz irányba haladunk, akkor nehéz lesz visszafordulni. Egy Boris Johnson által vezetett konzervatív többségű kormány legyőzheti a blokádot, amely megbénította a politikát és csökkentette a parlamentbe vetett bizalmat. Nagy-Britannia január végéig távozik az Európai Unióból, és megkezdődik a nemzet független státusúvá válásának folyamata. Egy radikális baloldali munkáspárti kormány az alapvető politikai és gazdasági változások veszélyes programja felé indulna, amely az országot ugyanolyan gyorsan negatív irányba viheti, mint ahogyan aktivistái a hagyományos Munkáspártot is tönkretették. A választás, amely előtt állunk, világos. Sok szavazó boldogan fog Boris Johnson konzervatív Tory pártjára szavazni. Mások ezt csak befogott orral fogják tenni, és majd arra fognak panaszkodni, hogy nincs jobb választásuk. De ezt mégis meg kellene tenniük. A politikai spektrum minden tagjára, aki szívén viseli az ország érdekeit, egyértelmű és egyszerű feladat vár ezen a héten: Jeremy Corbyn távoltartása a Downing Streettől.”
Álló vonatok, üres peronok: a párizsi Gare de Lyon a sztrájk napján (Fotó: Rafael Yaghobzadeh, AP)
