Aleksandar Vučić szerb elnök ma délelőtt Linda Van Gelderrel, a nemzetközi szervezet Nyugat-Balkánért, Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatójával tárgyalt – írja az RTV honlapja.

A szerb elnök elmondta, jelenleg Szerbia 4 százalékos gazdasági növekedést jegyez, ezt azonban a közeljövőben a kormány szeretné 6 százalékosra növelni.

„Ahhoz, hogy Szerbia további hatékony reformokat hajtson verge szükség van a Világbank segítségére” – mondta Vučić.

Linda Van Gelder arról beszélt, hogy Szerbiában látszódnak a 2014-óta megkezdett reformok eredményei, főleg gazdasági téren. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a társadalmi élet más területein is gyorsítani kellene a reformokat, különösen a közvállalatok és a helyi önkormányzatok terén.

____________________________________________________________________

Fotó:Tanjug