A Bloomberg Mészáros Lőrinc hihetetlen gazdagodásáról ír, a felcsúti dollármilliárdos pedig válaszolt is a kérdéseikre –írja a HVG.hu.

Orbán Viktor barátainak helyzetbe hozása azt eredményezte, hogy egy gázszerelő milliárdos lett – számolt be róla a Bloomberg. A portál részletesen elemzi Mészáros Lőrinc meggazdagodását, aki Magyarországon elsőként szerzett dollárban számolva is milliárdos vagyont.

Megkérdezték Mészárost is, aki a kérdéseikre válaszolva ezt írta:

„Soha nem volt üzleti kapcsolatom a miniszterelnökkel”. Hozzátette: gyerekkoruk óta ismerik egymást, tiszteli őt és barátjának tekinti. Mint mondta, elkerülhetetlen, hogy legyenek kapcsolatai a kormánnyal, hiszen sok cége részt vesz államilag finanszírozott projektekben. Ám azt állítja, a cégei ugyanúgy vesznek részt a közbeszerzéseken, mint bármely más magyar vagy külföldi vállalat.

„A minőségi munka már a kezdetektől fogva kifizetődött. Szerettem a felelősséget és a szabadságot, ami azzal járt, hogy vállalkozó vagyok. És ma is ez a helyzet” – fogalmazott Mészáros.

Tóth István János, a Korrupciókutató Központ igazgatóját is megkérdezték az ügyben. Ő azt mondta:

„Lehet, hogy ugyanannyiszor pályázik Mészáros, de több százezer közbeszerzési eljárás elemzése alapján számokkal is igazolható, hogy amikor pályázik valamire, majdnem mindig nyer.”

___________________________________________________________________

Fotó:Bloomberg