A 2020-as évben a szerb kormány mintegy 250 millió eurót szán az új Nemzeti Stadion megépítésére – ezt Siniša Mali pénzügyminiszter jelentette be szerdán, írja a 021.rs.

Mali korábban már foglalkozott a témával, akkor azt mondta, hogy a stadion építése 2020. közepén kezdődhet meg.

„A következő napokban kiderül majd, hogy ki lesz a kivitelező, eddig négy pályázat érkezett. A terv az, hogy 600 hektáron kap helyet a 60.000 néző befogadására alkalmas stadion és a kísérő objektumok. Lesznek itt lakóépületetek, kereskedelmi objektumok, irodák és szórakoztató parkok is, de koncertterem, és aquapark is helyet kap, hiszen maga a sport már nem csak a sportolásról szól, ez ma már üzlet. Ahhoz képest, hogy mennyi hasznot hozhat, ez a befektetés nem számít nagynak. Kilenc új stadion épül Szerbiában, ebből az első fázisban hat” – mondta Mali a Kurirnak, aki arról is beszélt, hogy a munkálatok befejezése leghamarabb két év múlva, legrosszabb esetben három és fél év elteltével várható.

A létesítményhez 10.500 parkolóhelyet is biztosítanak és a tervek szerint egy új forgalmi csomópontot is létrehoznak, hogy az ide látogatók könnyebben csatlakozhassanak a Belgrád-Šid autópályára.