A belgrádi Alapfokú Bíróság elfogadta Đ. A. ápolónővér ügyvédjének kérelmét és nem tekinti bizonyítéknak azt a filmfelvételt, amely a Belgrádi Gyermekvédelmi Központban készült és amelyen Đ. A. egy kétéves gyereket a karjánál fogva rángat, majd a gyermeket bedobja egy gyermekágyba. Helyette a felvételt készítő ellen tesznek bűnvádi feljelentést – írja a 021.rs.

A bírósági tanács elnöke szerint a filmfelvétel törvénytelen módon készült, és az illető – aki egyébként a Gyermekvédelmi Központ egyik ellátottjának édesanyja – ellen tesznek feljelentést tiltott kép- és hangfelvétel készítése miatt.

A felvételt készítő nő egyébként tanúként kellett volna hogy megjelenjen a mostani tárgyaláson, de nem volt ott. Amennyiben a februárra halasztott következő tárgyaláson sem vesz részt, akkor pénzbírsággal sújthatják.

A bíróság döntésére az ügyészség fellebbezést nyújt be a Belgrádi Felsőbíróságon. Szerintük a felvétel törvényes módon született és készítője egyben tanúsíthatja az egészségügyi nővér felelőtlen magatartását. Ha a Felsőbíróság elfogadja az ügyészség fellebezését, akkor a felvételeket a következő tárgyalási napok egyikén tekinti meg a bíróság.

____________________________________________________________________

Fotó:021.rs