Az Ifjúsági és Sportminisztérium a 2018-as évben több mint kétmilliárd dinárt költött el szabálytalanul – tette közzé az Állami Számvevőszék (DRI), írja a 021.rs.

A jelentés szerint a minisztérium 86 sportszövetség számára hagyott jóvá szabálytalanul pénzeszközöket, összesen 2.198.193.000 dinár értékben.

Az esetek többségében az Ifjúsági és Sportminisztérium nem vette figyelembe a saját maga által kidolgozott szabályzatot, miszerint csak azok kaphatnak állami támogatást, akiknek előzőleg a minisztérium egy benyújtott program alapján elbírálta igénylését – erről a Pištaljka portál írt.

A DRI jelentése szerint három szervezet kapott szabálytalanul nagyobb összegeket. Ezek: az Iskolai Sportszövetség, a Szerb Birkózószövetség, illetve a Szerbiai Sportszövetség. 26 millió dinárról van szó, mely nem köthető egy olyan programhoz sem, amelyet ezek a szövetségek nyújtottak be. A könyvvizsgálók figyelmeztetése után 886.000 dinár elköltését tudták csak utólag igazolni.

Hogy az Ifjúsági és Sportminisztériumban nem ellenőrzik megfelelően az állami pénzek elköltését, abból is látszik, hogy mindenféle előzetes program vizsgálata nélkül 50 millió dinárt adtak a 2020-as Európai Egyetemi Játékokra és az előző év kiadásaival sem tudtak megfelelően elszámolni. Itt 143 millió dinárról van szó.

Duško Petrović, aki korábban ebben a minisztériumban dolgozott, többször is figyelmeztetett a minisztériumban uralkodó állapotokra, viszont ellene fegyelmi eljárást indítottak, majd felmondást kapott.

A DRI más szabálytalanságokat is felfedett a minisztérium működésében, ilyenek például a mobiltelefonok használata, itt 254.000 dinárral nem tudtak elszámolni, vagy a Visa Business hitelkártyák igénybevétele, melyre nem kértek engedélyt a pénzügyminisztériumtól. Ugyanakkor 300 millió dinárt költöttek el szabálytalanul több szerbiai sportobjektum építésére, illetve felújítására.

Az Ifjúsági és Sportminisztériumnak 90 napja van, hogy pótolja mulasztásait és jelentést nyújtson be erről az Állami Számvevőszéknek.