Az amerikai kormányzat nem törekszik rendszerváltoztatásra Iránban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök péntek délután a floridai Palm Beachen lévő Mar-a-Lago villájában tett rövid nyilatkozatában, tudatja az MTI.

Az elnök azt mondta: Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges alakulatának parancsnokát „akció közben kapták rajta, és így végeztek vele”. Közölte, hogy a célzott támadást az ő parancsára hajtották végre. Hozzáfűzte: Szulejmáni „rémuralmának vége”.

Az elnök közlése szerint Szulejmáni küszöbön álló merényleteket és aljas támadásokat tervezett amerikai katonák és diplomaták ellen. Kifejtette azt is, hogy a korábban iraki célpontok elleni támadásokat és a bagdadi nagykövetség elleni akciót szintén ő (Szulejmáni) irányította, sőt, ő vezette a teheráni kormányzat elleni korábbi tüntetések elfojtását is.

Az USA légicsapásokat hajtott végre Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen

Washington légicsapásokat hajtott végre az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen – jelentette helyi idő szerint csütörtök este az amerikai média meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva – írja az MTI A Fox televízió – utalva az iraki állami televízió jelentésére – közölte: a légicsapásokban, amelyek egyike a bagdadi nemzetközi repülőteret célozta meg, életét vesztette Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője.

Donald Trump hangsúlyozta, hogy „az iráni rezsim agressziójának a térségben – beleértve az általa támogatottak destabilizáló tevékenységét is – véget kell érnie és most kell véget érnie”. Leszögezte, hogy Washington azért hajtott végre célzott támadást Bagdadban, hogy megelőzzön, és ne megindítson egy háborút. „Nem törekszünk rendszerváltoztatásra Iránban”- jelentette ki és egyúttal „mély tiszteletéről” biztosította az irániakat. Trump ismételten hangsúlyozta, hogy kész és felkészült bármilyen akcióra annak érdekében, hogy megvédje az amerikaiakat.

Nyilatkozata után Trump nem adott lehetőséget a jelenlévő újságíróknak, hogy kérdéseket tegyenek fel.

Beszéde előtt nem sokkal Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivője Washingtonban közleményt adott ki, amelyben tudatta: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett Mohammad el-Halboszival, a bagdadi parlament elnökével. A közlemény szerint a két politikus egyetértett abban, hogy csökkenteni kell a feszültséget Irakban és az egész térségben.

Közben a Fehér Ház egyik tisztségviselője újságírókkal közölte, hogy az amerikai kormányzat a Kazáli Hálózat nevű iraki síita paramilitáris csoport terrorista szervezetté nyilvánítására készül.

A Pentagon (védelmi minisztérium) megerősítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kormány újabb katonákat küld a térségbe. A tárca szóvivője szerint a katonákat Kuvaitba telepítik.