Szerdán távollétében tizenhét év börtönbüntetésre ítélték David Cufaj (27) szerb állampolgárt, akit még 2017-ben tartóztattak le Peruban, miután meggyanúsították, hogy egy bűnbanda tagjaként két tonna kokain csempészését szervezte meg, írja a Blic.

A vád szerint Cufaj biztosította a pénzügyi hátteret ahhoz, hogy egy kéttonnás kokainszállítmány Peruból eljusson Belgiumba. A spárgakonzervek közé rejtett kábítószert 2017. január 11-én találták meg a hatóságok, két nappal később pedig már Cufaj és munkatársai is rendőrkézre kerültek.

A kihallgatást követően Cufajt kiengedték és szabadlábról védekezhetett, ő azonban megszökött, így jelenleg is elfogatóparancs van érvényben ellene.