2020

Éljék túl!

Preživite!

Survive!

– ezek a felszólító mondatok szerepeltek azon a képeslapon, amelyet a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház december 21-ei bemutatója után nyomtak a kezembe a kijáratnál a színház munkatársai. Kokan Mladenović rendezésében a Gusztáv a hibás mindenért című darabot néztük, a képeslapon a darabban szereplő öt, Gusztáv-maszkot viselő színész szerepelt, és a már fent idézett szöveg – ezzel a képeslappal kívánt a színház kellemes ünnepeket a nézőknek.

A Gusztáv című magyar rajzfilmsorozat szereplője egy szürke hivatalnok, az állampolgár, a kizsákmányolható munkás, az idealista, a rendszer kiszolgálója. Ez mind Gusztáv. Régen és ma. A kérdés pedig, hogy mennyiben vonható felelősségre Gusztáv mindazért, ami vele és az őt körülvevő társadalomban történik, vagy éppen nem történik – erre keres válaszokat a Kosztolányi Dezső Színház a 2019-es év legutolsó darabjában.

Természetesen a legfontosabb mondat kapott helyet a képeslapon, mert valóban, ez a valódi célja mindenkinek: életben maradni, túlélni, megélni majd a 2020-as évre következő év kezdetét is, majd az azt követőt, és így sorban. Igen ám, de csak a puszta túlélés a fontos?  Csak annyi, hogy maradjunk életben? Ne haljunk meg? Csak annyi, hogy mozogjunk, legyen még bennünk egy kis szusz?

Kevés ez a mondat, legalábbis annak, aki még vár valamit az élettől. A túlélés nem elég, meg kell élni a pillanatot, a percet, a napot, majd az egész évet. Nem elég passzívnak lenni, küzdeni kell! Tudatosan kell törekedni arra, hogy minden egyes szekundum értelmes tartalommal töltődjön meg. Csak így van értelme.

Ha csak arra várunk, hogy elmúljon, legyünk már túl ezen is… Mert mi értelme a puszta túlélésnek? Fel kell tenni önmagunknak a kérdéseket: Mit várunk az előttünk álló évtől? Mik a terveink, céljaink, vágyaink, és mit teszünk meg ezekért?

Az előadás végén hosszú percekig tapsoltuk a színészeket, majd hosszú perceket voltunk kénytelenek a sötétben ülni. Természetesen ez is része volt az előadásnak, és erre fel is hívták a figyelmünket, tudatosodjon bennünk, hogy csendben ülünk a sötétben, és csak várakozunk… Mert mit tehet, min változtathat Gusztáv?

Mit akarunk? Túlélni? Vagy élni? Ha élni akarunk, akkor tegyünk meg mindent azért, hogy érdemes legyen túlélni a 2020-as évet.

Az írás nyomtatott változata a Családi Kör hetilap január 2-ai számában jelent meg.