Az elnyomó hatalomnak sokféle arca van. Ott van a – térségünkben közösségileg is elfogadott – „tahómacsó” („vak komondorozó”, a másik nemzet nőit lekurvázó és az érintett férfiak által még csak ellenreakciót sem indító) politikai attitűdben, a munkahelyi zaklatásokban és megaláztatásokban, a párkapcsolati és a családi erőszakban, s ott van abban az (ostobán) önmegalázó női magatartásban is, amely az áldozatokat hibáztatja és okolja azért, mert áldozatokká váltak maguk vagy a gyermekeik.

Rettegni az idegentől, meghalni a hozzátartozó keze által

Évek óta sorakoznak előttünk, közép-kelet-európai társadalmakban a családi erőszak tragédiái: fegyveres családirtások, gyermekgyilkosságok, a házastárs (az esetek nyolcvan százalékában a feleség) megölése vagy brutális bántalmazása. Most ott vagyunk már, hogy minden héten történik egy ilyen típusú gyilkosság térségünkben és társadalmunkban. Miközben mindenki az idegen behatolóktól retteg.

Jelen idejű az a büntetőper is, amely annak a két és féléves kislánynak a tragédiájáról szól, akit a nevelőapja vert halálra, mert sírni merészelt. Eközben az édesanyja az ajtó előtt állt, és nem tett semmit. Nincs magyarázat, és nincs mentség a magatartására, még saját félelme, de tudatlansága sem, hiszen egy szülő ösztönszerűen is védi, még a saját testi épsége árán is a gyermekét. De egy bizonyos szinten ott vannak ebben az esetben is a társadalmi és közösségi normák, felfogások és előítéletek anomáliái, a jogrendszer és az igazságszolgáltatás hibái, amelyek nagyon sokszor a bántalmazó fél magatartását próbálják meg legitimálni és magyarázni. Az említett esetnél pl. a gyerekgyilkos férfit az hozta ki a sodrából, hogy a látogatóban levő férfi ismerőse megjegyzést tett arra, olyan nővel él, akinek mástól van gyermeke, vagyis „másé volt” korábban.

Vajdasági mikrokörnyezetünkben is hallottam már efféle megjegyzést, és nem is elsősorban férfiak, hanem azok árnyékában élő, önmaguk értékeit csak ebben az árnyékban megélő nők szájából: „Elvett egy borjas tehenet!”

S egy ilyen környezetben szocializálódott, kevésbé tájékozott és esetleg szerény szellemi képességekkel rendelkező nő nem biztos, hogy nem hiszi el, miszerint az őt és gyermekét is bántalmazó férfinek nincs joga erre, sem maga, sem gyermeke nem csökkentett értékű azáltal, hogy elvált vagy házasságon kívüli kapcsolatból született. Hogy soha, semmilyen körülmények között sincs joga senkinek (semmilyen hatalmi funkcióban) őt bántalmazni és megalázni.

Miért nem hallgat az áldozat?

A kellő részvét és beleérzés hiánya, persze, nem jár együtt törvényszerűen alacsony szintű iskolázottsággal. Nemrégiben egy magyarországi nő, más eszköze nem lévén, közzétette a Facebookon saját arcképeit, amelyen látszik, hogy a felismerhetetlenségig összeverték. A tettes a barátja, egy tartalékos állományú ezredes volt. A férfit kizárták az állományból, megtették a formális intézkedéseket, de semmilyen, a nőt közvetlenül védelmező eljáráshoz (pl. távolságtartás) nem folyamodtak, minek következtében továbbra is veszélyeztetve érzi magát, ezért végső elkeseredettségében levelet írt Varga Judit igazságügyi miniszternek és még több nyilvános fórumnak, amelyben többek között az isztambuli egyezmény ratifikálását is sürgeti.

Szinte azonnal megindult vele szemben az áldozathibáztatás legmocskosabb hadjárata.

A legotrombább és legaljasabb bejegyzés tartalma a következő volt: „akit ilyen súlyos trauma ért, az nem viselkedik így”, vagyis „nem ír levelet” (értsd: „szégyelli magát és hallgat”), meg „ki neveli addig a gyerekeit?”, amiből egyértelműen következik, hogy a „ügyét politikai célokra kihasználják”.

Mások szerint a nő magára vessen, mert „önszántából ment oda” (egy hotelszobában történt ugyanis a súlyos bántalmazás), „mit keresett ott?” (lévén hatgyermekes édesanya). Sok mindenről tanúskodnak ezek a bejegyzések: kislelkűségről, empátiahiányról, az érzelmi intelligencia fejletlenségéről a magyar társadalom egészében és az egyéni értékrendekben is, maradiságról, előítéletekről, de mindenekelőtt a gondolkodás és az általános műveltség alacsony fokáról. A legszomorúbb tanulsága azonban mindenképp, hogy az oktatás és a politikai kultúra mélyrepülésben van Magyarországon. Az említett alpárian ostoba kommentelő Facebook-profilja pl. arról tanúskodik, hogy több felsőoktatási intézményben is „tanult”. Persze, a „tanulás” még nem okvetlenül jelenti az ismeretek és a tudás elsajátítását.

Mintha a másikat és a gyermekét korlátlanul lehetne gyűlölni?

Amikor egy kétségkívül neveletlen, szófogadatlan, de még meglehetősen zsenge korú gyermek indulatból halálra sebzett egy szerencsétlen kis állatot, egy szurikátát (vitán felül: ő maga és a szülei is megérdemelték a törvénnyel összhangban levő, méltányos pénz- és más nevelési célzatú büntetést!), óriási felháborodást váltott ki az eset: sokan elmondták, hogyan kínoznák halálra, nyársalnák, akasztanák fel vagy égetnék el őt és a szülőket.

A darnózseli hentest hét évre ítélték, mert a gyilkosságot nem, csak a testi sértést tudták rábizonyítani, s hogy szerepe volt felesége holttestének eltüntetésében: egyes szerveit szétszórta a mezőn. Kiskorú gyermekük felügyeletét a vádlott családja látja el: amikor az anya meglelt földi maradványait temették a hozzátartozói, épp házi mulatságot rendeztek.

A féléves Ádámka apja számára akkor is lehetővé tették hatóságilag a láthatást, hogy fenyegetőzött, ölni fog, sőt, korábban már megpróbálta kidobni a gyermeket az ablakon. Ezért is töltött fél évet börtönben. Hat nappal azután hajtotta végre borzalmas tettét, hogy az anya kérte, de nem hagyták jóvá távoltartásra vonatkozó kérelmét. A párja által a közelmúltban meggyilkolt mélykúti nő is többször kérte a rendőrség védelmét, mert rettegett bántalmazó és fenyegetődző élettársától, de a tényleges segítségnyújtás elveszett a formális ügyintézés útvesztőjében. És végül ott van a társadalmi közösség nagyobb részét mélyen megrázó győri gyermekgyilkosság esete: az az apa ölte meg két gyermekét, majd végzett magával is, aki korábban a feleségét, a gyerekek anyját is megpróbálta meggyilkolni, de csak a minimálisan kiszabható büntetést kapta, annak is majd a felét elengedték. Felügyelet nélküli láthatási jogot biztosítottak ugyanakkor számára az ügyben illetékes hatósági szervek. Az első alkalommal végzett a gyerekekkel.

A „lúgos orvos” esetleges szabadlábra helyezése miatt nőszervezetek rendeztek sárga rózsás demonstrációt Budapesten. A virágokat ott hagyták az Alkotmánybíróság épülete előtt, hogy a reggel munkába induló bírák figyelmét felhívják az áldozat sérelmeire (a támadó lúggal öntötte le az asszony genitáliáit, örökre megcsonkítva és szexuális örömre képtelenné téve ezzel őt) és az igazságszolgáltatásba vetett hit megrendülésére. A rózsákat reggelre ismeretlenek eltávolították.

Hogy kit gyűlölnek az emberek leginkább?

Az idegent, a másikat, a kiválóbbat, a más véleményen levőt! De leginkább azt, aki a saját hibáikra vagy félelmeikre rávilágít. Aki az igazat mondja.

A cikk nyomtatott változata a Családi Kör január 2-ai számában jelent meg.