Régen a hangulatjelentések készítése és folytonos elemezgetése fontos eleme volt az ún. „társadalmi-politikai” munkának. Ezt kiválóan tudták és művelték a mindenkori párttagok, és a magamfajta partvonalon kívüliek rendre „bizonytalansági elemként” szerepeltek bennük. Nehezen hiszem, hogy pártberkekben manapság másképp mennének a dolgok, annál is inkább, mert évtizedek múltán és a demokrácia tombolása közepette is „bizonytalansági elemként” számolnak a hasonlókkal, még ha igazából nem is igen zavarják a közélet vizeit. Elég, ha bármilyen (akár egy apró fogalmazási) kérdésben „koncepcióba nem illő” félmondatos véleményt leírnak. Különösen, ha helytálló. – Beretka Ferenc jegyzete

PISA 2018: Jobb oktatáspolitika a jobb életért
2019. december 3-án tették közzé a 2018-as PISA-tesztelés első eredményeit. A sajtótájékoztatón Angel Gurria, az OECD főtitkára elmondta, hogy az elmúlt két évtizedben a nemzetközi PISA-mérés a legjelentősebb útmutató lett, amely a részt vevő országok számára megmutatja az oktatási rendszerük állapotát a minőség, az egyenlőség, a hatékonyság szempontjából – Berze Gizella elemző írása

Drágább az önkéntes kötelező nyugdíjbiztosítás
Januártól 5,79 százalékkal nagyobb a nyugdíjbiztosítási járulékalapjuk és járulékuk azoknak a polgároknak, akik a nyugdíjtörvény 15. cikke alapján biztosítottak. Iskolai végzettségtől függetlenül továbbra is 13 lehetőség közül választhatnak. A legkisebb járulékalap az előző évi köztársasági átlagbér 35 százaléka, a legmagasabb pedig az ötszöröse – Takács Magda írása

A pillanat
Nem lehet rá készülni, de nem is kell, mert a legváratlanabb helyzetekben történik meg. És a legjobbkor, hogy erőt adjon, hogy újabb lendületet biztosítson a következő nehéz vagy annak tűnő időszakra – Tőke János vezércikke

A lányok, a lányok…
Itt persze nem Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjére gondolok, hanem olyan tehetséges nőkre, akik sokra vitték az életben, magas pozíciókba kerültek a politikában vagy az iparban, harcoltak a jogaikért, és kiváló művészek lettek – Messmann István írása

Ideiglenes kiszabadulás a szellemi nyomorból
Szokásomtól eltérően ezúttal elsősorban a „csak a szépre emlékezem” szellemében írok a 2019. esztendő utolsó hónapjának néhány élménygazdag kulturális eseményéről. Azokról, melyek lehetővé tették mindazoknak, akik nem akarnak belesüppedni a politika és pénz dirigálta, csőlátásra kényszerítő valóságba – Káich Katalin jegyzete

Csipkebogyót termeszteni könnyű és kifizetődő
Szerbia és a környező országok legnagyobb csipkebogyót termő vadrózsaültetvénye, amely 30 hektáron terül el, a törökkanizsai Fekete Károly mezőgazdasági mérnök tulajdona. Idén ősszel az észak-bánáti határban további 20 hektárral fogja megnövelni az ültetvényt, mert az a terve, hogy 50 hektáron termeszt csipkebogyót – Milorad Mitrović riportja

„Tánciskola nélkül a fiatal ne induljon el az életbe”
A péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör hivatalosan 2001-ben alakult meg. Az egyesületben néptánc-, valamint társas- és divattánccsoportok, tamburazenekarok, illetve kézműves hagyományápolók is működnek. Az intézménynek mintegy száztíz-százhúsz tagja van. A december végi, telt házas karácsonyi rendezvény nagy sikert aratott – Tóth Imre riportja

Nem hagyhatjuk cserben a hallgatókat
A népszerű zenés műsor felelőseinek – Linka László, az Újvidéki Rádió népzenei szerkesztője nemrég vonult nyugdíjba, Dukai István műsorszerkesztő pedig immár két évtizede tevékenykedik a média világában – többszörös okuk volt az ünneplésre. A műsort készítő csapattal és a hallgatókkal múlt pénteken Szabadkán, a zenészbálban találkoztunk – Tóth Imre riportja

OKTATÁS:

JEGYZET: A történelmi „Szívföld vagy magterület” elmélet visszhangja napjainkban – Wilhelm József írása

KÖZÉLET: Új évi egyveleg – Balla Lajos jegyzete

BALKÁN: Egy jelentés nem hoz vissza nyolcezer embert

Vendégségben: Szegeden, Zentán, Tóthfaluban, Bajsán, Topolyán, Doroszlón, Gomboson, Kupuszinán és Szilágyin

JEGYZET: Bizony, változik a világ – Nagy Nándor írása

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A csáktornyai gőzmalom (9.) – Szabó Palócz Attila cikke

IRODALOM – Figura Terézia: Hasanaginicák Szarajevóban

KÉPHISTÓRIÁK: Pecsételni, csak okosan és szépen… – Szabó Palócz Attila írása

BUKSI – Sajtótörténeti feljegyzések

HOROGRA AKADVA: Amikor koppan az ólom – Huzsvár József cikke

SPORT: Mezek meg eszementek – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Miről árulkodik a derekunk mérete?

NEM A GÓLYA HOZZA: Sérülnek a várandós dolgozó nők jogai

AZ ORVOS VÁLASZOL: Évekkel fiatalíthatja meg a vérkeringést a maratonfutás

ÖTLETSAROK: Virágmintás kötött ruhácska

KERT: Sövénymetszés – ahogy én csinálom

KONYHA: Terítéken a töpörtyű

Ezen kívül kis és óriás keresztrejtvény, fejtörő, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.

Borítónkon Kovács Éva alkotása látható.