Szerdán Belgrádban átadták a Szerbiai Rádió és Televízió képviselőinek azt a kérvényt, amelyek mintegy száznegyven, tudományos fokozattal rendelkező állampolgár írt alá, közölte Slobodan Prvanović a Fizikatudományi Intézet tanácsadója.

A dokumentum többek között tartalmazza, hogy a szerbiai köztelevízió a jövőben az egyes csatornán főműsoridőben egy új műsor sugározzon, amely objektív módon számol be a Krušikkal, a Jovanjicával, a Belgrád, a vízi várossal, a savamalai rombolással kapcsolatos botrányokról, valamint a doljevaci fizetőkapunál történt eseményről, a védelmi miniszter kanadai nagynénijéről, a hamisított egyetemi és doktori oklevelekkel kapcsolatos történésekről, az ökológiai katasztrófáról, nem megkerülve a Đilas millióiról szóló híreket. Az aláírók azt kérik, hogy minden, a szerbiai polgárok életét érintő botrányról számoljon be a köztelevízió, s ne hallgasson el semmit, függetlenül, hogy a visszaélést a hatalmon levő párt tagjai, vagy az ellenzékiet képviselő személyek követték el.

Az aláírók nevében Prvanović szól a jelenlevő újságírókhoz, aki elmondta, hogy a Szerbiai Rádió és Televízió nem tartja be a közszolgálati tájékoztatásról szóló törvényt, s hozzátette, addig nem lehet civilizált országról beszélni, amíg az nem hajlandó szembenézni a cenzúra okozta problémákkal.

„A követeléseink egyetlen egy párt támogatását sem szolgálják, hanem az állampolgárok érdekeit védik. Felszólítjuk a pártokat, foglaljanak állást a beadványunkkal kapcsolatban, mondják meg, támogatják-e azt, ha hallgatnak, akkor úgy vesszük, hogy nem érdekük a változás, vagyis nem támogatják a kérelmünket. Emellett felszólítjuk az újságíró szervezeteket, ők is közöljék az álláspontjukat, s ezt tegyék meg a Szerbiai Rádió és Televízió újságírói is, mivel tudjuk, hogy közöttük vannak hivatásos újságírók “ – nyilatkozta Prvanović, aki azt is elmondta, azután, hogy a tudományos élet képviselői konkrét lépéseket tettek, számít arra, hogy a polgárok melléjük állnak.

A belgrádi Bölcsészettudományi Kar docense, Oliver Tošković szerint a sajtószabadság kérdése Szerbiában rossz, amit a Riporterek Határok Nélkül szervezet jelentése is megerősített, ugyanis Szerbia tizennégy helyet rontott, s Montenegró mellett a Balkán-félszigeten a legrosszabb helyen szerepel.

„Öt évvel ezelőtt láttam egy bejátszást, amelyen a közlekedési, infrastrukturális és építésügyi miniszter, Zorana Mihajlović egy hidat ad át, és nevetgél. Nem sokkal később ugyanez a felvétel megjelent hang kíséretében is, s kiderült, hogy a nép azt kiabálta: csalók, csalók“ – közölte Tošković, aki azt is elmondta, hogy a Szerbiai Rádió és Televízióban listát készítenek a nemkívánatos személyekről, akik szerepeltek a tüntetéseket, s ezen a dokumentumon megtalálható a színészek és az aktivisták neveik is, mint például Branislav Lečićé és Branislav Trifunovićé.

Az ellenzéki tömörülések közül elsőként az Egy az ötmillióból jelezte, hogy támogatja a tudományos fokozattal rendelkező személyek követeléseit, amelynek a lényege, hogy a Szerbiai Rádió és Televízió változtasson az eddigi szerkesztéspolitikáján. A szervezet közleményében többek között az is szerepel, hogy az eddigi megmozdulásaikon szinte nem volt olyan, amelyen ne hangsúlyozták volna ki az objektív tájékoztatás fontosságát.

„Több tízezer polgár jelenlétében szólítottuk fel a Szerbiai Rádió és Televízió munkatársait az objektív és a lelkiismeretes újságírásra. A polgárokkal együtt ragasztottuk ki a matricákat, kaptuk az ütéseket a Szerbiai Rádió és Televízió székházában, meszeltük a köztelevízió bejárati ajtaját a Pink Televízió színére, ami után bűnvádi feljelentést tett ellenünk Dragan Bujošević, a köztelevízió igazgatója“, olvasható az Egy az ötmillióból közleményében, amely azzal zárul, hogy felszólítja a köztelevízió valamennyi lelkiismeretes újságíróját, hogy tegyenek eleget a professzorok felhívásának, és álljanak a szakmaiság megvédése mellé“.