A rendőrök előállították a szlovákiai kormány környezetvédelmi miniszterét, Sólymos Lászlót, aki részegen randalírozott egy pozsonyi étteremben. A történtek miatt a tárcavezető csütörtökön lemondott  – számolt be a pozsonyi média csütörtökön, írja az MTI.

Sólymos, aki a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt minisztere, sajtóinformációk szerint egy másik férfival, állítólag a testvérével együtt vacsorázott szerda este a Pozsony óvárosában lévő kínai étteremben. Szemtanúk leírása szerint szóváltásba keveredtek, majd az őket csitítani próbáló éttermi alkalmazottakkal is konfliktusba kerültek.

Sajtóinformációk szerint a randalírozók széttörték az étterem üvegajtaját. Megsérült az étterem egyik alkalmazottja is, őt mentővel vitték be az egyik pozsonyi kórházba. A híradások szerint nyilvánvalóan ittas Sólymos a kiérkező rendőröknek többször is azt kiabálta, hogy ő a környezetvédelmi miniszter, és megpróbált kiszállni a rendőrautóból.

A ma7.sk portál szerint csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján Sólymos László bejelentette lemondását. „Nehéz időszakot élek át a családom miatt. Én is ember vagyok, vétkezhetek. Bocsánatot kérek a családomtól, a kollégáimtól a tegnap esti helytelen viselkedésem miatt. Természetesen megtérítem a károkat” – mondta a miniszter a villámtájékoztatón, amelyen nem volt lehetőség kérdéseket feltenni.

Zuzana Čaputová, köztársasági elnök elfogadta Sólymos László lemondását.

Nem ez az első eset, hogy szlovákiai politikusok alkohol hatása alatt keverednek bajba. Néhány éve például Mikulas Dzurinda volt kormányfő sérült meg, mert ittasan elesett. A legnagyobb visszhangot kiváltó eset Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökének nevéhez fűződik: a politikus részegen levizelt egy pozsonyi étterem balkonjáról. Több parlamenti képviselőt és magasabb rangú tisztségviselőt is kaptak már ittas vezetésen, és ez volt az egyik oka annak is, hogy néhány éve megszüntették a parlamenti képviselők immunitásának a szabálysértésekre vonatkozó részét.