Dragan Đilas, a Szabadság és Igazság Párt elnöke kijelentette, hogy a fontosabb ellenzéki pártok és tömörülések bojkottálják az áprilisi választásokat, akik pedig részt vesznek ezeken, azok a haladók malmára hajtják a vizet – írja az N1.

Đilas szerint a parlamentbe jutó „kvázi” ellenzéki pártok Aleksandar Vučić hatalmát betonozzák be, a tényleges ellenzéknek pedig nem lesz képviselője a törvényhozásban.

„Nem mondom, hogy az összes szervezet, amely részt vesz a hazug választásokon megegyezett Vučićtyal, vagy pénzt kap a haladóktól, de ezzel a tettükkel mindenképp a Szerb Haladó Pártot segítik” – mondta többek között Đilas, aki a tüntetésekről is beszélt. Elmondta, hogy azok továbbra is folytatódnak, az elégedetlen polgárok ugyanis csak így tudnak hangot adni a követeléseiknek.

„Ezúttal nem hirdethetnek győzelmet, hiszen saját maguk ellen indulnak, április 26-a csak egy nap lesz abban a küzdelemben, amelyet meghirdettünk és amelyet nem adunk fel” – mondta az ellenzéki vezető.