Tavaly a szerb utakon összesen 534 ember vesztette életét. A közlekedésbiztonsági ügynökség adatai szerint a halálos balesetek száma 2019-ben csökkent a korábbi adatokhoz viszonyítva, tudatta az N1.

Tavaly 16 százalékkal kevesebb gyalogos, 12 százalékkal kevesebb motoros, valamint 60 százalékkal kevesebb, autóbuszban utazó polgár, illetve buszsofőr vesztette életét, mint 2018-ban. Ugyanakkor tavaly 3 százalékkal többen haltak meg személygépkocsiban, de több biciklis és 65 évnél idősebb ember vesztette életét, mint korábban.

A közlekedésbiztonsági ügynökség kimagaslóan jónak értékeli az adatokat. „Csak tavaly több mint egymillió jármű volt az utakon, így elmondható, hogy az elért eredmény jobb, mint ahogyan az a számokból tűnik” – mondta Jasmina Milošević, az ügynökség vezetője.

Az 534 halálos balesetet több tényező okozta.

A halálesetek ötödét (mintegy 20 százalékát) gyorshajtás okozta. Minden 13. halálos balesetet az elfogyasztott alkohol okozta. Az utak állapota miatt vesztette életét az áldozatok 8 százaléka, míg mintegy 3 százalékuk a gyalogosok szabálytalansága miatt vesztette életét.

Csökkent a gyermekáldozatok száma is, 17 százalékkal. A statisztikai adatok szerint a leggyakrabban a 7-8 éves gyerekek veszítik életüket közlekedési balesetben, emiatt ennek a korosztálynak figyelemfelhívó képzést is indítottak az illetékesek.

Jasmina Milošević elmondta: a tavalyi évben történelmi mélyponton volt a halálos és sérüléssel járó közúti balesetek száma 1997 óta, amióta egyáltalán létezik ilyen statisztika. A közlekedési balesetek száma sem volt soha ilyen alacsony.

A szerbiai utakon 2015-ben összesen 599-en vesztették életüket, így a tavalyi 534 áldozat valóban csökkenésnek tűnik. Milan Vujanić, a belgrádi Közlekedési Kar tanára szerint ugyan nem rosszak az adatok, de lehetnének jobbak is. „2001 és 2014 között évente átlagosan 60 emberrel kevesebb vesztette az életét a közutakon, mint az előző évben, most viszont négy év alatt jegyzünk ekkora csökkenést” – mutatott rá a professzor, aki arra is emlékeztetett: Norvégiában tavaly összesen egyetlen ember vesztette életét közlekedési balesetben.