A világ egyik leghíresebb karneválja veszi kezdetét a lagúnák városában a hétvégén. A XI. század óta megtartott velencei karnevál mozgó ünnep, hamvazószerda előtt két héttel kezdődik és húshagyókedden ér véget. A carnevale/karnevál szó is a hús elhagyása kifejezésből alakulhatott ki a latin „carne levare” szavakból.

A díszes álarcok, jelmezek kötelező kellékei a mulatozásnak. Az egyik legjellegzetesebb a hosszú csőrrel rendelkező, fekete-fehér „pestisdoktor” álarc. A középkorban ez egy hivatalos foglalkozás volt: a pestisdoktort olyan városokba, településekre küldték, ahol a fertőző betegség pusztított. Az orvos, hogy minél kevésbé érintkezzen a betegekkel és a levegővel, hosszú köpenyt hordott és olyan maszkot, aminek nagy, csőrre emlékeztető eleje volt.

A csőrbe gyógynövényeket és különféle fűszereket tömtek, hogy a beszívott levegőt fertőtlenítsék. A ruházatot is úgy kellett felölteni, hogy a köpeny alatt a nadrágot a csizmába tűrjék, az inget meg a nadrágba. Bőrből készült kalap, kesztyű és szemüveg egészítette ki a felszerelést. Egy botot is vittek magukkal a dokik, akik a fertőzött területekre merészkedtek, ezzel hajtották fel a betegek ruháit és vizsgálgatták őket, hogy minél kevésbé kelljen hozzájuk érni.

A pestisdoktor öltözetből később színházi jelmez lett, amivel a halált jelenítették meg,  aztán a karneváli maszkoknál is elkezdték használni, leginkább Velencében maradt meg.

Az idei karnevál azért is különleges lesz, mert utoljára lehet belépődíj nélkül látogatni a rendezvényt. Velence polgármestere már korábban bejelentette, belépőt kell fizetni a világörökségi városba, így kívánják csökkenteni a turistaáradatot. Ettől tavaly még eltekintettek, de most azt jelezte a városvezetés, ez az utolsó alkalom, hogy ingyenesen lehet beutazni Velencébe.


Sajnos időszerű: Pestisdoktor, karneváli jelmez (Fotó: Pixabay)