Angela Merker utódlási döntése nem vált be. Annegret Kramp-Karrenbauer (akit AKK-ként ismernek) váratlanul lemondott a CDU (Christlich-Demokratische Union, a német Kereszténydemokrata Párt) elnökségéről. Mindezt a türingiai választások botrányos következménye okozta. AKK bejelentette, hogy kancellárnak sem jelölteti magát a jövő évi parlamenti választásokon, de egyelőre megtartja védelmi miniszteri posztját.

Mi történt valójában Németországban, a CDU-ban, és hogy reagál a többi párt a türingiai választásokra? Lesz-e mindennek következménye a hatalmon lévő berlini koalícióra is?

Egy számmal túl nagy?

AKK nem kezdő politikus. Hét évig volt a Saar-vidék miniszterelnöke és az ottani CDU elnöke, majd 2018. augusztus 26-án átvette Angela Merkeltől a párt vezetését országos szinten, Ursula von der Leyentől pedig a védelmi minisztériumot. Ez nagy előrelépést jelentett számára, amit nem érhetett volna el Merkel bizalma nélkül, akinek nagy szerepe volt abban, hogy AKK legyőzze a „Mutti” akkori legnagyobb ellenfelét, Friedrich Merz-et, a Bundestag korábbi CDU-s frakcióvezetőjét.

AKK jól kezdte a CDU élén. Párton belüli vitát kezdeményezett a migrációs politikáról, aminek eredményeként úgy tűnt, hogy sikerült egyesítenie a párt Merkel által vezetett liberális szárnyát annak konzervatív kritikusaival. A németek nagy többsége viszont ennek ellenére nem tudta elképzelni, hogy AKK jó kancellár lenne. Talán azért is döntött AKK most úgy, hogy lemond a CDU elnökségéről és nem indul a kancellári posztért sem, remélve, hogy ezzel legalább a miniszteri posztját megtarthatja.

A türingiai választások

Tavaly ősszel választások voltak Türingia tartományban, ahol a hatalmon lévő szélsőbalos Die Linke, a Szociáldemokrata Párt (Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD), de a CDU is kemény vereséget szenvedett, míg a szélsőjobb AfD (Alternative für Deutschland) jelentősen megerősödött. A változások eredményeként megbukott Bodo Ramelow miniszterelnök, a Die Linke elnöke, és szinte lehetetlenné vált az új kormány megalakítása, mert a korábbi kormánypártoknak, a Die Linkének, az SPD-nek és a zöldeknek (Die Grüne) nem volt többségük az új parlamentben. Ez az állapot főleg az AfD-nak kedvezett, amely képes volt okos trükkel meggyőzni a CDU, valamint az FDP (Freie Demokratische Partei, Szabad Demokrata Párt) helyi képviselőit, hogy Türingia új miniszterelnöke egy FDP-jelölt, Thomas Kemmerich legyen, akinek a pártja csupán öt százalékot kapott a választásokon.

A CDU tehát megegyezett az AfD-vel. Hogyan lehetséges az, hogy a kerészténydemokraták szövetséget kötnek egy szélsőjobboldali, fasisztoid párttal?  Mit szólt ehhez a CDU pártelnöke?

AKK nem pártfogolta ugyan nyíltan a tartományi CDU döntését a miniszterelnök-választásban, de nem is igyekezett azt megakadályozni. A botrány akkor tört ki, amikor Angela Merkel Dél-Afrikából úgy nyilatkozott, hogy ez „megbocsáthatatlan”! Erre AKK is meghátrált, és hozzájárult ahhoz, hogy Kemmerich azonnal bejelentse lemondását (mindössze egy napig volt miniszterelnök…), de már elkésett.

Mi várható ezek után?

A válasz erre a kérdésre nem könnyű. Két lehetőség van: új választásokat írnak ki, vagy a pártok megegyeznek egy új miniszterelnök személyében az AfD támogatása nélkül. De egyik megoldás sem könnyű, mert új választások esetén az eddigi, az AfD segítségével megválasztott miniszterelnök lemondása ellenére hatalmon maradna, amíg meg nem alakul az új kormány. Ha pedig nem lesznek új választások, akkor a CDU-nak kell eldöntenie, hogy hajlandó-e egy új miniszterelnököt választani a Die Linké-vel közösen vagy sem. Márpedig a CDU vezetősége egyhangúan bejelentette, hogy nem!

Az AfD öröme korlátlan, ha nem is minden tekintetben, mert bebizonyította, hogy  sikerült félrevezetnie két régi pártot, a CDU-t és az FDP-t. Ennek a félrevezetésnek egyértelmű áldozata a CDU új elnöke lett. A hadtudományban az így kialakult helyzetet „másodlagos robbanásnak” nevezik (amikor ugyanis egy bomba felrobbant egy másik robbanóanyagot és ezáltal növeli a károkat). A másodlagos károsultak, AKK-n túl, pedig maguk a pártok, a CDU és az FDP.

Ramelow új választásokat sürget, de a többi párt visszafogottan nyilatkozott erről, mert azt remélik, hogy mégiscsak sikerülhet új kormányt létrehozni választások nélkül is. Az persze nincs kizárva, hogy a pártok később mégis új választások mellett döntenek, ha kiderül, hogy ez az egyetlen kiút a jelenlegi válságból.

Ki lesz AKK utódja?

A CDU elnökségére jelenleg több jelölt van, noha hivatalosan még senki nem jelentette ilyen szándékát. Többnyire csak azt hangsúlyozzák, hogy „érdekeltek”, „nem zárják ki ezt a lehetőséget”, „talán”, vagy hogy „igen is, meg nem is”. A potenciális jelöltek Friedrich Merz, a CDU Gazdasági Tanácsának alelnöke, Armin Laschet, az Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke és Jens Spahn a szövetségi kormány egészségügyi minisztere.

Egyelőre Merz-nek van a legnagyobb esélye, hogy AKK utódja legyen, habár neki az a hátránya, hogy semmilyen hivatalos kormánypozíciót nem tölt be és még a CDU vezetőségének sem tagja. Merz azonban népszerű a párttagok körében, így komoly esélyre számíthat, ha a párt végül úgy dönt, hogy az elnököt a tagság válassza, ne a pártvezetés.

Figyelembe kell venni, hogy AKK idejében a párt nagy része nem akarta teljes mértékben megváltoztatni Merkel politikáját, és ezért AKK sokkal nagyobb figyelmet fordított a kancellárra, mint annak korábban elképzelt utódjára. Merkel kétségkívül közelebb állt a saját nadrágjához, mint AKK szoknyájához. A közvélemény-kutatások kimutatták, hogy ez a helyzet kinek a javát szolgálta.

Merkel egyelőre nem hajlandó feladni az ország irányítását, mint az feltétlenül szükséges lenne. A türingiai kormányfőválasztás ügyében ezt tőle szokatlanul erőszakos módon tette egyértelművé. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy AKK utódjának is el kell majd fogadnia a kancellár hatalmát.

A CDU hanyatlását nem állítja meg az a vita, hogy a baloldallal való együttműködés kevésbé elviselhetetlen-e, mint az AfD-vel. Ezzel szemben a pártnak inkább arra kell törekednie, hogy megerősítse saját vonzerejét. Ennek során egy messiásra támaszkodni és várni, hogy az majd visszanyeri az üdvösséget (ahogy azt az SPD tette), nem segítene a CDU-nak. Sőt lehet, hogy következő elnökét ugyanúgy ellehetetlenítené, mint az SPD-t Andrea Nahles elnök tavalyi bukása. Az SPD álláspontja most egyértelmű: semmiféle együttműködés nem lehetséges a szélsőjobbal. A CSU viszont azt akarja megmutatni, hogyan lehet megállítani vagy akár visszafordítani a szavazóknak az AfD-hez való átállását, illetve éles határt húzni a két párt között.

Az AfD nem legyőzhetetlen. Lehet, hogy vannak olyan erők a pártban, amelyek egy „polgári” szövetségről álmodoznak a CDU-val és az FDP-vel. A párt célja azonban valójában nem a polgári táborral való együttműködés, hanem az egész politikai rendszer lebontása. Tény azonban, hogy Björn Höcke, az AfD tartományi elnöke – aki egy minapi bírósági döntés szerint legálisan nevezhető fasisztának – esetleg talál elegendő „hasznos idiótát” a CDU megsemmisítésére.

Vajon lesz-e a CDU olyan naiv, hogy ezt bevegye?

Aki megy, és aki (egyelőre) marad, de vakarhatja a fejét: Annegret Kramp-Karrenbauer és Angela Merkel (Fotó: M. Kappeler, dpa)