A szerbiai polgárok ugyan elégedetlenek azzal, hogy sok fiatal távozik az országból, viszont a szülők többsége támogatja, hogy gyermekei elköltözzenek – derült ki a Demostat felméréséből – írja a 021.rs.

A felmérés szerint a szerbiai fiatalok 29 százaléka mindenáron külföldre szeretne költözni, 46 százalékuk pedig mérsékelt hajlandóságot mutat erre.

„A felmérés azt mutatja, hogy az emberek általában elégedetlenek azzal, hogy a fiatalok elhagyják Szerbiát, viszont a saját gyermekeiket támogatják ebben az elhatározásban” – mondta Milica Vesković Anđelković a Belgrádi Filozófiai Kar szociológusa, aki szerint az idősebbeket jobban aggasztja, hogy az állami intézmények nem tesznek többet ezügyben, nem tartják a kapcsolatot a külföldön élőkkel.

„Az nem elég, hogy pénzt küldenek a családjaiknak haza, valahogy azt kellene elérni, hogy hasznosítani lehessen azt a tudást és tapasztalatot, amire külföldön szert tesznek – ez az amit elvárnának az idősebbek” – mondta többek között a szakember.

____________________________________________________________________

Fotó:Pixabay