Los Angelesben helyi idő szerint hétfő délután több tízezer ember részvételével tisztelegtek Kobe Bryant, volt olimpiai bajnok kosárlabdázó, az Észak-amerikai Profi Kosárlabdaliga (NBA) volt tagja emléke előtt – írja az MTI.

A január 26-án helikopter-balesetben elhunyt sportoló életét ünneplő, pályafutását beszédekkel és filmrészletekkel felidéző emlékünnepséget az Egyesült Államok egyik legismertebb sportcsarnokában, a Staples Centerben tartották. A csarnokban húszezer ember gyűlt össze, s az épület előtt is ezrek szorongtak és követték figyelemmel a kivetítőn az ünnepséget.

A rendezvényen megemlékeztek Bryant kislányáról, a helikopteren vele lévő 13 éves Giannáról és a fedélzeten velük utazó másik hét elhunyt személyről is.

A megemlékezésen jelen volt a Lakers teljes jelenlegi csapata, az NBA sztárjai, köztük LeBron James, Michael Jordan és Magic Johnson. A szórakoztatóipar sztárjai énekkel emlékeztek a nagyszerű sportemberre. Alicia Keys Beethoven Holdfény szonátáját adta elő, Christina Aguilera az Ave Mariát énekelte. Mások pedig életének kedves történeteit idézték fel beszédjükben.

Az egybegyűltek – a Bryant életének epizódjait is felidéző beszédek közben – hol nevettek, hol könnyeztek. Könnyes szemmel fogadták az özvegy Vanessa Bryant szintén könnyek között elmondott beszédét is.

A mintegy kétórás ünnepség Bryant híres „Kedves kosárlabda!” című kisfilmjével ért véget.

Még a rendezvény előtti órákban Vanessa Bryant pert indított a helikoptert működtető társaság ellen. A perkereset szerint a baleset a pilóta, Ara Zobayan gondatlansága és hanyagsága miatt következett be, mert rendkívül rossz időjárási körülmények között, erős ködben indult útnak.

________________________________________________________________________________________________

Fotó:444.hu