Nyolc év börtönbüntetést kapott az a buszvezető, aki 2018 decemberében Donji Međurovónál egy sorompó nélküli vasúti átjáróban balesetet okozott, melyben nyolcan életüket vesztették, húszan pedig megsérültek – írja az RTS honlapja.

M.Z.-re a Niši Felsőbíróság szabta ki a büntetést.

Hatra nőtt a vonatbaleset halálos áldozatainak a száma

Az egyik sérült utas jogi képviselője büntetőfeljelentést helyezett kilátásba a vonatvezető, illetve a Szerbiai Vasutak ellen is.

Ezt arra alapozza, hogy a szakértői vélemény szerint a balesethez az is hozzájárult, hogy a masiniszta későn fékezett, az átjáró előtt mindössze 28 méterrel tette ezt meg, ami ellentmond a szabályzatnak. Ezen kívül a megengedett sebességet is átlépte és hangjelzést is csak akkor alkalmazott, amikor már megkezdte a fékezést, ami szintén ellentmond az ide vonatkozó rendelkezéseknek.