Az Egyesült Államoknak sokkal jobb véleménye van Szerbiáról, mint néhány évvel ezelőtt, közölte Aleksandar Vučić államfő, tudatja a Vajdasági RTV.

„Fontos, hogy Szerbia ismerje a helyzetét a világban, fel tudja mérni saját gazdasági erejét, valamint képes legyen céljainak elérésére. Gondot kell viselnünk a hazáról és a gyermekeink jövőjéről, viszont a Washingtonnal való baráti kapcsolat nélkül ez nem lehetséges. A múltbéli hibáinkat nem szabad megismételni” – írta az államfő.

Thaci: Jó szándékú, konstruktív beszélgetést folytattunk Vučićtyal

Konstruktívnak nevezte Aleksandar Vučić szerb államfővel való washingtoni találkozását Hashim Thaci koszovói elnök.

„Jó szándékú beszélgetés volt, mely során az Egyesült Államok közvetített azzal a céllal, hogy a Koszovó és Szerbia közötti kérdések megoldódjanak, és létrejöhessen a jószomszédi viszony a két kormány között” – nyilatkozta Thaci a Szabad Európa Rádiónak.

Elmondása szerint a Belgrád és Pristina közötti párbeszédnek minél hamarabb be kell fejeződnie. Hozzátette, hogy ez Koszovó függetlenségének elismerésével végződne.

„Nincs vesztegetni való időnk, együtt kell működnünk a partnereinkkel, a NATO-val, az EU-val és az ENSZ-szel. Nem várhatunk viszont azokra az uniós tagállamokra, melyek nem ismerték el a függetlenséget” – fogalmazott a koszovói elnök.