Meghalt Nagy-Britanniában egy beteg, akit az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegséggel kezeltek. Ő a második koronavírus-fertőzött, aki Nagy-Britanniában esett a betegség áldozatául. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) tájékoztatása szerint a nyolcvanas évei elején járó férfi a Londontól északnyugatra fekvő Milton Keynes kórházában hunyt el.

Az NHS beszámolója szerint az elhunyt már korábban is krónikus betegségekkel küszködött, és szervezetében röviddel a halála előtt azonosították a Covid-19 megbetegedést okozó vírust. Nagy-Britanniában ezen a héten meghalt az új koronavírus okozta betegségben egy idős nő is, aki szintén krónikus betegségekben szenvedett és fertőződése előtt is rendszeres kórházi kezelésekre szorult. A Covid-19 betegségben meghalt britek száma a pénteken ismertetett halálesettel együtt háromra emelkedett. Egy brit állampolgár, aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott, már a múlt hónapban meghalt az új koronavírus okozta fertőzésben; őt egy japán kórházban érte a halál.

Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója pénteken a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta: a koronavírus-fertőzés halálozási rátája szinte teljesen a beteg életkorától függ, és még inkább attól, hogy az idősebb fertőzötteknek van-e egyéb, krónikus jellegű betegségük. Szerinte a gyermekek körében gyakorlatilag zéró a halálozási arány, a nyolcvan évnél idősebb páciensek esetében viszont nyolc százalék körüli. Hozzátette: hosszabb ideje tartó krónikus betegségek esetén még sokkal meredekebben emelkedik az életkorral párhuzamosan a halálozási arány. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy összességében, az új koronavírus fertőzötteinek teljes számára vetítve a halálozási ráta valószínűleg egy százalék, sőt, jó eséllyel ennél alacsonyabb.

Nagy-Britanniában péntekig 20 338 szűrést végeztek és százhatvannégy páciens leletében azonosították az új típusú koronavírust.