Szerbiában pénteken erősítették meg, hogy egy 43 éves férfi koronavírussal fertőződött meg. A páciens a szabadkai közkórházban volt, de szombaton átszállítják az újvidéki Klinikai Központba, közölte az egészségügyi tárca.

A szabadkai, újvidéki és belgrádi orvosok részvételével tartott reggeli viziten született meg az átszállításra vonatkozó döntés, ugyanis a fertőzött férfinak az éjszaka folyamán több ízben lett magas láza. Slobodan Puškar, a szabadkai kórház igazgatójának szavai szerint ez a betegség várható és természetes lefolyásának része, a páciens pedig stabil állapotban van.

Szombati összesítés szerint a Torlak Intézetben eddig összesen 75 személy esetében végezték el a koronavírus-tesztet, de egy kivételével mind negatívnak bizonyult, olvasható a covid19.rs honlapon.

Aleksandar Vučić államfő bejelentette: nem várható a nyilvános rendezvények betiltása a koronavírus-fertőzés veszélye miatt, mert „Szerbia nem számít a fertőzés gócpontjának” Olaszországgal ellentétben, ahol a közelmúltban ilyen intézkedéseket foganatosítottak. Az államfő kiemelte: a szerbiai hatóságok nem relativizálják a koronavírus jelentette veszélyt, foganatosították a megfelelő intézkedéseket a járvány elterjedésének megelőzése érdekében. „Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csak dicsérő szavakkal illeti Szerbiát a járványmegelőző intézkedéseink miatt. A demokráciát nem lehet elhalasztani, kivéve, ha nem következik be egy nagy méretű járvány” – mondta Vučić.