A magyar kormány a járványveszély miatt bezáratja az egyetemeket, s a kollégiumokból is menniük kell a diákoknak. Az SZTE az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében elrendelte, minden magyar állampolgár hallgatónak március 13-ig, péntekig ki kell költöznie a kollégiumokból és haza kell utaznia. A külföldi diákok részére a kollégiumi lakhatást az egyetem továbbra is biztosítja.

A szegedi egyetemi hallgatók szerdán késő este, tizenegy óra körül kaptak erről tájékoztatást, így nem sok idejük maradt felkészülni. Amennyiben valaki nem tud határidőre kiköltözni, illetve nem tud más lakhatást biztosítani magának, annak kérelmet kell írnia az egyetem rektora felé, és egyedi elbírálás céljából az illetékes kollégium vezetőjéhez kell benyújtania azt.

A magyar állampolgárságú, de magyarországi lakhellyel nem rendelkező kollégisták is maradhatnak az intézményekben. A hallgatók kiköltözése nem csak a megelőzés miatt szükséges.

A hallgatóktól kapott információk szerint az egyik újszegedi kollégiumban a tájékoztatón az is elhangzott, hogy a megelőzés mellett azért is kell kiköltözniük, mert a vírus továbbterjedése esetén, ha szükséges, akkor katonákat és nővéreket költöztetnek az intézménybe. A meghozott intézkedések valószínűleg érvényben maradnak a veszélyhelyzet idejére.

Az egyetem mindezek mellett arra kéri a hallgatókat, hogy lehetőség szerint ne utazzanak külföldre. Az SZTE nem tudja garantálni a Magyarországra való visszautazás feltételeit, így külföldön maradásuk a tanulmányi kötelezettségeik teljesítésére is kihathat.

Azok a diákok, akik nem tudják megoldani a diákmunkájuk, vagy egyéb kötelezettségük miatt a hazaköltözést, elsősorban barátoknál, ismerősöknél keresnek ideiglenes szállást, az összefogás a tanulók között jól működik.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat arról számolt be, hogy a korábban elfogadott 2020. április 10-től április 17-ig tartó időtartam helyett a tavaszi szünet március 14. – március 22. között lesz. Az SZTE foglalkoztatotti állományát, valamint a köznevelési intézményekben folytatott nevelési alapfeladatok ellátását a szünet nem érinti.

tuti

Nyitókép: Magyar Hírlap