„Én tulajdonképpen véletlenül kerültem a gyermekirodalomba, némi túlzással, mert persze az sohasem véletlen, hogy gyermeke születik az embernek. Viszont az egyáltalán nem volt tervezett, hogy én egyszer még majd gyerekeknek kezdek el írni, verseket, meséket” – mondta el a magyarországi Kortárs című folyóirat online kiadásának adott interjúban Szabó Palócz Attila, vajdasági magyar író, költő, újságíró, lapunk rendszeres munkatársa.

„Korábban tulajdonképpen csak egy mesejátékot írtam az Újvidéki Rádió hangjátékműsorainak, s azt is az intézmény akkori dramaturgjának személyes, baráti kérésére. Így visszagondolva, és a gyermekek szempontjából nézve, az a szöveg hemzsegett akkor a horrorisztikus elemektől. Kutyákról szólt a mese, akiket elfognak a sintérek – úgy finomítottuk a kifejezést, hogy kutyapecérek –, majd pedig reggel az iskolába tartó gyerekek szabadítják ki őket a sintértelepről. Ez még az egyetemi éveim legelején történt, rögtön, első éven. Színművészetire jártam, s nekem akkor hatalmas élmény volt, hogy ismert színházi személyiségek dolgoztak a darabomon, népszerű vajdasági magyar színészek játszották a szerepeket. Bennük pedig volt annyi kollegialitás, hogy ötleteket, tippeket, tanácsokat adtak. Bakota Árpád színművész például arról beszélt, hogy nem érti annak a szerepnek a funkcióját a darabban, akit ő játszott, s ebből én nagyon sokat tanultam azzal kapcsolatban, hogyan kell mozgatni az egyes alakokat egy hangjátékban. Kovács Frigyes azt dicsérte, hogy milyen jól tudok párbeszédben gondolkodni, s nem írok döcögős, szögletes, erőltetett dialógusokat… Azon a szövegen akkor persze már nem változtathattam, hiszen felvették, a rádió bemutatta, de a későbbiekben, az újabb műveimben nagy hasznát vettem ezeknek a hozzászólásoknak” – mesélte Szabó Palócz Attila. Az interjú abból az alkalomból készült, hogy a szerzőnek hamarosan egyszerre jelenik meg három gyermekkötete a FEM, vagyis a Free European Man kiadó gondozásában.

Ezek közül a könyvek közül kettőt már ismerhet a vajdasági magyar közönség, ugyanis 1996-ban jelent meg a Fityisz című gyermekverskötet, 2000-ben pedig A falevélke új ruhája című verses- és meséskönyv. Mára már mindkettő teljes példányszámában elfogyott, könyvesboltokban egyik sem elérhető, és a kiadók raktárában sem találni már belőlük példányokat, legfeljebb csak antikváriumokban lehet alkalomszerűen ráfutni ezekre a könyvekre. Ez indokolta újbóli kiadásukat is.

A harmadik, ugyanebben a sorozatban előkészületben lévő kötetet a Visegrád bércei címet kapta, és ebben a szerző A falevélke új ruhája megjelenése óta keletkezett újabb gyermekverseit, meséit, mesefeldolgozásait gyűjtötte össze. Szabó Palócz Attila így mesélt a korábbi gyermekköteteiről a magyarországi folyóirat munkatársának: „Néhány évvel később, 1994-ben megszületett a lányom, de én akkor még mindig nem gondoltam arra, hogy gyermekverseket írjak. Csak később, a közösen eltöltött időből, a lányommal való játszadozásból születtek az első gyermekverseim. Játszottunk, ökörködtünk, marhultunk, s közben szinte spontán módon, véletlenszerűen keletkeztek olyan szövegek, amelyeket utóbb érdekesnek, méltónak találtam arra, hogy lejegyezzem. Ezek lettek az első gyermekverseim, amelyek akkor egyébként nem várt sikerrel rögtön meg is jelentek. S ahogy folytattuk a játszadozást, egy idő után azt vettem észre, hogy csak úgy dőlnek ki a kezem alól a gyermekversek. Ezekből 1994-ben állt össze az első gyermekkötetem, amelyik Fityisz címmel jelent meg a Forum könyvkiadónál. Nekem pedig külön öröm volt, hogy a gyerekek, a szülők, az óvónők nagyon megszerették ezt a kötetet. Manapság is előfordul, hogy megismerkedek emberekkel, akik fejből mondják a Fityisz verseit, s amikor rájuk kérdezek, hogy honnan ismerik ezeket a szövegeket, nevetve válaszolják: »Háromgyerekes anyuka vagyok… Tudod te, hányszor fel kellett olvasnom nekik?«” – idézte fel élményeit a beszélgetésben a szerző.

Szabó Palócz Attila a kötet címének eredetét is felfedte az interjúban: „Tegyük hozzá, hogy ez a Fityisz nem azt jelenti, mint amilyen értelme ennek a kifejezésnek Magyarországon van. Én zentai vagyok, ott nőttem fel, Újvidéken jártam egyetemre, s amikor a lányom megszületett, mi még mindig Újvidéken éltünk. A fityisz kifejezést – az ujjal való, nemzetközileg is értelmezhető jelbeszéd megnevezéseként, »bemutatás« értelmében –, bevallom, én soha nem hallottam korábban. Mi ezt sem Zentán, sem Újvidéken nem használtuk. Lányomnak viszont egészen kicsi korában dús, erős haja volt, amit sehogyan sem tudtunk lefésülni, mindig felállt egy nagy kupacban a feje közepén, pont úgy, mint egy punk taraj. Talán zselézni kellett volna… Úgy is hívtuk őt abban az időszakban, hogy »a legkisebb punk a világon«. És ez a spontán módon folyamatosan újraképződő punk taraj amolyan fickós külsőt kölcsönzött a kisgyermeknek. Ezért kezdtünk hát úgy is hívni, fickó, fitykó, fityisz és így tovább, már ahogyan, ugye, a becézgetés eltorzítja a szavakat. A Fityisz szót tehát én a lányom megnevezéseként írtam fel címként a kéziratra, amikor leadtam a kiadóban. Nem is gondoltam a szónak erre a másik értelmére.”

Az interjú teljes terjedelmében elérhető a Kortarsonline.hu oldalain:

Traumából gyermekirodalmat – interjú Szabó Palócz Attilával

Hamarosan megjelenik a vajdasági származású Szabó Palócz Attila új kötete, amely a sokoldalú alkotó két gyerekverskönyvének átdolgozott kiadása lesz. A színészként, színházi rendezőként és újságíróként is jelentős teljesítményeket magáénak tudó szerző a meseírás rejtelmeiről is mesélt, és arról, hogy mit jelentett számára az írás a háborúban.