Hétfőn este Nebojša Stefanović belügyminiszter közölte, hogy március 17-től, vagyis keddtől az állami hivatalok tolóablakai nem nyitnak ki, így akinek valamilyen személyes dokumentuma lejárt vagy lejár a napokban, az nem tud újat igényelni. A szükségállapot miatt a dokumentumokkal kapcsolatos kérelmeket nem fogadják, viszont amíg tart ez a helyzet, addig a lejárt személyes okmányok is érvényesek az országon belül (utazni meg úgyse nagyon lehet, mert Szerbia és Magyarország is lezárta a határait, s csak a saját állampolgáraikat engedik be – Szerbia esetében a hazatérőkre 14 vagy 28 nap házi karantén vár).

Többen is érdeklődtek, mi a helyzet a gépjárművek bejegyzésével, regisztrációjával kapcsolatban: kedden több vajdasági város rendőrsége is megerősítette, március 17-től szünetel az autók regisztrációja, vagyis nem fogadják a kérelmeket, nem adnak ki matricát és új rendszámtáblákat. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a helyzet az autók papírjaival is, mint a személyes dokumentumokkal: amíg a szükségállapot van érvényben, addig lejárt forgalmivel és engedéllyel is lehet közlekedni.

Az autóvizsgákat egyelőre nem fújták le, viszont nagy kérdés, akinek a héten sikerül a vizsgája, az a hivatalok működésének szüneteltetése miatt mikor kapja majd kézhez a (próba)jogosítványát…

FRISSÍTÉS:

A Szerbiai Belügyminisztérium kedden egy mindössze néhány soros közleményt tett közzé, amelyben az áll, hogy az autók regisztrációját a szükségállapot ideje alatt csak a műszaki vizsgát végző, hivatalos szervízekben lehet majd elvégezni.

Egyelőre nem közölték, hogy mi számít hivatalos szervíznek, és azt sem tudni, hogy az autótulajdonosok kötelesek-e a regisztrációt intézni, vagy pedig, ugyanúgy, mint a személyes dokumentumok esetében, a lejárt forgalmi a szükségállapot ideje alatt használható. A rendőrségtől telefonon azt az információt kaptuk, hogy ugyanúgy, ahogy a lejárt személyi érvényes, a forgalmi is az a szükségállapot idején.