Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter vasárnap este az RTS műsorában kijelentette, hogy Zentán vasárnap megkezdték az élesztőgyártást, az első szállítmányok kedden, vagy szerdán jutnak el az üzletek polcaira.

A mezőgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy megtiltják az élesztő exportját, hogy minden szerbiai üzletet el tudjanak látni ezzel a termékkel.

Nedimović azt is elmondta, hogy Újvidéken és Mitrovicán megkezdték a fertőtlenítőszerek gyártását.

„Naponta 50.000 liter fertőtlenítőszert tudnak itt előállítani, korábban sok ilyen típusú gyár megszűnt, most viszont erre van a legnagyobb szükség. A klinikai központok és a kórházak elsőbbséget élveznek ezen termékek igénylésekor” – mondta a miniszter, aki szerint a liszt, az étolaj, a tej, valamint a hústermékek előállításával és forgalmazásával nincs probléma.

Nedimović a kijárási tilalomról is szót ejtett.

„A mezőgazdasági munkálatokat végzőknek külön engedélyt kell kérniük, hogy 17 óra után is dolgozhassanak. Van elég vetőmagunk, üzemanyagunk és műtrágya. Gondolni kell arra is, hogy mi lesz a koronavírus után” – mondta a mezőgazdasági miniszter.

____________________________________________________

Fotó: Novosti.rs