A klímaváltozás elleni küzdelem erőfeszítéseit állították annak az újévváró ünnepségnek a középpontjába, amelyet kedden New Yorkban, a Times Square-en tartottak. Az új év beköszöntéig visszaszámoló híres kristálygömb gombját természettudományokat oktató tanárok és diákok nyomták meg. Köztük volt Jared Fox, egy washingtoni iskola oktatója, valamint két diákja, aki a tiszta levegőéért és a környezet zöldítéséért dolgozik. Egy bronxi iskola képviselői is jelen voltak, akik egyébként adománygyűjtő sétákat szerveznek olyan térségek megsegítésére, amelyekben nincs tiszta víz.

„Az új év kezdetén visszatekintünk, és elgondolkodunk az elmúlt év meghatározó témáiról, és reményt, ösztönzést keresve előretekintünk” – közölte Tim Tompkins, a Times Square Szövetség elnöke, amikor ismertette a szilveszteri buli „menetrendjét”, s kiemelte, hogy a rendezvényre meghívott vendégek azon dolgoznak, hogy a klímaváltozás jelentette globális problémát a tudomány segítségével megoldják.

Hogy mi köze a klímaváltozásnak a szilveszterezéshez? Meg mi köze New Yorknak Felsőhegyhez?

Lényegében semmi, azonkívül, hogy nagyjából minden. A klímaváltozásnak esze ágában nincs megnézni, hogy ki hol él, mindenkire egyformán sújt le. Na jó, nem teljesen egyformán. Ott, ahol a meleg, száraz időjárás volt az uralkodó, esős, áradásos világ köszöntött be, ahol eddig kemény fagyok és súlyos mínuszok voltak, ott egyre vékonyodik a jég. Nálunk, ahol az iskolában még mindig négy évszakról tanulnak a gyerekek, lassan szembesülni kell azzal, hogy négyet már sehogy sem tudunk összekaparni, jó, ha hármat, komoly nekiveselkedések árán. Szabályos tavaszról, szabályos őszről mikor beszélhettünk legutóbb?

Egy hete ünnepeltük a karácsonyt, és volt, aki aznap virágot szedett a kertjében. Hol vannak már azok a fagyos éjszakák, amikor csikorgott a hó az éjféli misére igyekvők csizmája alatt? Egy rangos magyarországi meteorológus elmondta, hogy nemcsak 2019-ben nem örvendezhetünk fehér karácsonynak, de a következő években sincs erre komolyabb esélyünk. Át kell gondolnunk a havas tájakat idéző karácsonyi díszítést, a dérlepte fenyőágakat, még a Mikulást is, a rénszarvas vontatta szánnal – a mai gyerekek szemében kezdenek legalább annyira érthetetlenné válni ezek a szimbólumok, mint nekünk dédanyáink ólomöntése vagy diófestése…

Nagy erdőtüzek, vízhiány és gyakoribb trópusi ciklonok jellemezték a tavalyi évet – mondta Juhász Árpád geológus néhány napja a magyar köztelevízió egyik adásában. A távirati iroda összefoglalója szerint a szakértő a természeti katasztrófák közül kiemelte a nagy erdőtüzeket. Példaként említette, hogy Ausztráliában az emberek három hónapja képtelenek megbirkózni a lángokkal, de Szibériában, a mediterrán térségben és Chilében is nagy tüzek pusztítottak.

Juhász Árpád azt mondta: annyira szárazak az erdők, hogy a nagy erdőtüzekkel, főleg ha erős szél is társul hozzájuk, a modern technika ellenére nem lehet mit kezdeni.

Komoly problémának nevezte a vízhiányt, amelyre példaként említette, hogy Indiában egy ötmillió lakost számláló városba tartálykocsikkal kellett vizet vinni. (Itt jegyezzük meg: egyetlen városról van szó, miközben Vajdaság teljes lakossága ma már csak nagyon nyújtózkodva éri el a kétmilliót…) A vízhiány a szakértő szerint egyértelműen összefüggésben állt a globális felmelegedéssel. Világszerte egyre gyakoribbak az aszályok, egyre több az extrém meleg napok száma – emelte ki, de beszélt arról is, hogy a nagy trópusi ciklonok (hurrikánok, tájfunok) gyakoribbá válnak, és kitolódik a szezonjuk.

Persze, ezek messze vannak, a kutya sem figyel oda – legfeljebb, ha a Facebookon meglátja a biciklistától vizet kolduló koalát, arra gondol, hogy milyen cuki, amikor az aranyos állat a kulacsból iszik. Arra már nem, hogy nem normális, ha a koala vízért kuncsorog: az ausztrál erszényesek számára ugyanis alapvetően elég az a nedvesség, amely az eukaliptuszlevelekben van, így csak nagyon ritkán isznak vizet. Viszont most hetek óta negyven fok feletti hőmérséklettel küzd Ausztrália, így az eukaliptuszlevelek is kiszáradnak. Az a koala pedig, amelynek nem jut biciklis meg kulacs, legfeljebb elpusztul…

Ha egy gyors lefolyású zivatar mossa el az utakat a városban, no, arra már felfigyel a nép. Akkor lehet szörnyülködni, bezzegezni, felelősséget firtatni meg csúnya szavakat használni… Pedig mindkettőt ugyanaz okozza. Ugyanaz, ami miatt fedetlen maradt az őszi búza a mezőkön.

A klímaváltozás.

Lehet itt legyinteni, a politika mocskos ármányának tekinteni a dolgot – a hőmérő nem hazudik.

Nem kell hinnünk a stúdiókban ülő, furcsán beszélő tudós csodabogaraknak – elég, ha a szemünknek hiszünk.

Világszerte lett elegük fiataloknak és kevésbé fiataloknak, hogy mások az ő sorsukkal, az ő jövőjükkel játsszanak. Tavaly diákok kezdtek világméretű klímasztrájkokba. Hogy megmutassák, mennyire elegük van. Hogy megmutassák: tenni kell valamit, ha nem akarunk egy-két évtized múlva elevenen megsülni, szomjan halni a rohamosan száradó, egykor nagy folyók mentén, igazi, véres háborúkat vívni a még termő földekért és iható vízért – ahogyan arra már ma is van valóságos példa…

Ha bármi értelme volt 2019-nek, akkor az ez volt: az eszmélés. Hogy nem játszhatunk tovább a saját jövőnkkel. A gyermekeinkével pedig még kevésbé.

Az írás nyomtatott formában 2020. január 3-án a Családi Kör hetilapban jelent meg.