Azt követően, hogy  Aleksandar Vučić annak a lehetőségéről beszélt, hogy a 12 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülők egyike fizetett szabadságon otthon maradhat a gyermekkel, vagy gyermekekkel, illetve a szülők egy részének kérdésére, akik nem tudják megoldani a gyermekük felügyeletét, hivatalos közlemény érkezett a Munkaügyi Minisztériumtól – írja a  

Az illetékes minisztérium honlapján tett közzé egy közleményt, amelyben JAVASLATOT tesznek arra vonatkozóan, hogy az érintett szülőknek a munkaadók tegyék lehetővé, hogy otthonról, illetve váltásban dolgozzanak, de a fizetett szabadságról a rendkívüli állapot idején szó sincs.

A minisztérium ezen döntése alapján tehát senki sem menthető fel csak úgy a munka alól és nem kaphat teljes fizetést, magyarázza a bebac.com portálnak az illetékes polgári jogvédő.

A rendkívüli állapot idején a munkaadónak kötelessége lehetővé tenni a munkás számára, hogy otthonról dolgozzon minden olyan esetben, ahogy így megszervezhető a munka. Amennyiben olyan munkáról van szó, ami semmilyen körülmények között nem végezhető el a távolból, ilyen esetben a munkaadónak kötelessége megszervezni, hogy váltásokban dolgozzanak az alkalmazottak, vagyis minél kevesebben tartózkodjanak egyszerre a munkahelyen.

Az ombudsman kiemeli tehát, hogy a 12 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőt nem menthetik fel a munka alól, de kötelességük úgy megszervezni a munkát, hogy az otthonról végezhető legyen, vagy pedig úgy tervezni a váltásokban történő munkavégzést, hogy az ne ütközzön, vagyis egyezzen meg a másik szülő munkaidejével.

Forrás: https://www.bebac.com/vesti/roditelji-dece-uzrasta-do-12-godina-ipak-ne-mogu-biti-oslobodjeni-rada

____________________________________________

Fotó: Mari Anne Snow