az égősor évről évre ismétli önmagát, a sírba száll,
egy-egy kihunyt izzó kráterét, ha sokáig bámulod, érzed,
ahogy sátrat növeszt köréd a felismerés,
látod, ahogy a Holnap szoborszerű őszinteséggel hívogat,
felavatják majd, és ledöntik majd, és ledöntik majd, és felavatják majd,
éjszakánként sötét utcákon csatangol, otthonokba képzeli magát,
kockás takarót húz magára, ajtót nyit neked.