Ma 18 órától közös megbeszélést tart a két szerbiai válságstáb, melyen részt vesz Aleksandar Vučić elnök és Ana Brnabić kormányfő is. Ezen az ülésen döntenek arról, hogy tovább kell-e szigorítani a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos intézkedéseket. A tanácskozás után Aleksandar Vučić sajtótájékoztatót tart – írja az RTV honlapja.

Ana Brnabićot az RTS ma reggeli műsorában arról kérdezték, hogy bevezetik-e a 24 órás kijárási tilalmat, a kormányfő viszont kitérő választ adott és azt mondta, hogy mielőtt ehhez a drasztikus intézkedéshez folyamodnának, más szigorításokat is életbe lehet léptetni.

„A mai ülésen megvitatjuk a jelenlegi helyzetet, ennek fényében határozunk arról, hogy kell-e szigorítani a jelenlegi rendelkezéseken, és ha igen, akkor milyen mértékben. A 24 órás kijárási tilalom a legdrasztikusabb intézkedés, de előtte még több más rendelkezést is alkalmazhatunk. Lezárhatjuk a vírus gócpontjait, vagy azokat a városokat, ahol a fertőzés a leggyorsabban terjed” – mondta a kormányfő, aki arról is beszélt, hogy remekül helytállnak a hazai egészségügyi dolgozók és Szerbiában a fertőzés halálozási aránya a legkedvezőbbek között van Európában.

„Olaszországban már több mint 11.000 halott van, figyelemmel kísérjük az ottani helyzetet, mert mi el akarjuk kerülni ezt forgatókönyvet. Ott a fertőzöttek halálozási aránya 12 százalék, Spanyolországban 9, Franciaországban pedig 7 százalék. Nálunk ez a szám 2,64 százalékon áll, megelőzzük Magyarországot is, ahol fantasztikusan küzdenek, de ott is 3,8 százalék a fertőzöttek halálozási aránya” – mondta Brnabić.

Koronavírus: Vajdaságban minden ötödik fertőzött egészségügyi dolgozó

Szerbiában eddig 21 férfi és 7 nő esett a koronavírus áldozatául, 1060 igazolt fertőzött van és 72 személy van lélegeztetőgépre kapcsolva.

____________________________________________________________________

Fotó: EPA-EFE