Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy a jövő héttől a legidősebb polgárok heti három alkalommal, legfeljebb fél órára elhagyhatják otthonaikat, de a lakhelyüktől háromszáz méternél messzebbre nem mehetnek, tudatja az N1 Televízió.

„Az emberek, a nyugdíjasok kezdik elveszteni türelmüket, és nehezen viselik, de mi sikeresek voltunk és megmentettük életeiket. Az előző hétvégén a nyugdíjasok mintegy kilenc és fél százaléka hagyta el otthonát. A legtöbb nyugdíjas azonban megértette az intézkedéseket” – fogalmazott Vučić a Szerbiai Rádió és Televízió Kettes csatornájának híradójában.

Vučić azt is beharangozta, hogy pénteken 17 órától kedden 5 óráig kijárási tilalom lesz érvényben.

Nyolcvannégy órás lesz a kijárási tilalom pravoszláv húsvétkor

A lap értesülései szerint a szerb kormány határozata értelmében a koronavírus járvány miatt pénteken, április 17-én 17 órától kedden, április 21-én reggel 5 óráig lesz érvényben a kijárási tilalom. A mögöttünk álló hétvégén, amikor a keresztények a Gergely-naptár szerint ünnepelték a húsvétot, még hatvanórás kijárási tilalom volt érvényben, a Juliánusz-naptár szerinti, azaz ortodox húsvétkor azonban már nyolcvannégy órán át tart a kijárási tilalom.

A szerb államfő azt mondta, hogy Irinej pátriárkával másról egyeztek meg, mint amit a szerb pravoszláv egyház szinódusa közleményében írt.

„Holnap megpróbálok még egyszer beszélni a pátriárkával és a szinódus tagjaival. Én az orvosok véleményét támogatom és az élet védelmét, de eszem ágában sincs a papokat letartóztatni, történjék akármi is” – monda Vučić.

A koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági krízist a szerb elnök az elmúlt száz év legnagyobb válságának nevezte, és azt mondta, Szerbia igyekezni fog ezzel sikeresebben megküzdeni, mint mások.

Nyitókép: Tanjug / Instagram / BuducnostSrbijeAV