A szülésznők világnapjának az ötlete egy hollandiai szakmai konferencián merült fel 1987-ben. Először 1991-ben ünnepelték meg világszerte, és időközben egyre több ország csatlakozott a május 5-i világnaphoz.

Az ENSZ szerint többek között azért fontosak a szülésznők és a világnapjuk, mert évente több millió életet mentenek meg, fontos szerepük van az egészségügyi rendszerben, fontos szerepük van a nők jogainak védelme terén és folyamatos hiány van belőlük.

A téma kapcsán a Kolibri a Családokért Egyesület Pécs Blankát kereste meg, aki jelenleg a királyhalmi Petőfi Sándor Általános Iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetője, és végül, de nem utolsó sorban, amire nagyon büszke, szülésznő is.

A kérdésre, hogy miért és hogyan esett a választása erre a csodás dologra, elmondta, hogy egy átlagember számára a szülés egy misztikum, főleg egy majdnem gyerek számára, (Blanka akkor 17 éves volt) amíg nem találkozik vele közvetlen közelről. Maga a születés egy nagy titok volt számára, ami kíváncsivá tette: Így utólag úgy érzem, hogy feladatként kaptam a sorstól, hogy megismerkedjem ezzel a szakmával,vagy azért engedte meg, hogy megtapasztaljam az életnek ezt a sokunk számra ismeretlen területét.

Megbírkóztál vele?

– Tökéletesen. Nagy nagy örömmel gondolok vissza azokra az évekre. Nagyon sok új oldalát ismertem meg az életnek, annyi újszerű dologgal találkoztam, amivel azelőtt soha. Ezért úgy gondolom, hogy ez nagyon meghatározó mérföldköve volt az életemnek.

Hogyan tudtál az első szülésnél helyt állni?

– Elméletben mindent megtaníttattak velünk az órákon. Értem ezalatt azt, hogy a gyakorlati órákon csak babán gyakoroltunk, de nagyon odafigyeltek arra, hogy mindent jól csináljunk. Az első osztály második felében már a szülőszobába is bemehettünk, és élesben mentek a szülésvezetések, természetesen felügyelettel. A baba érkezésénél viszont magamra voltam utalva, nekem kellett irányítani, nekem kellett tudni, hogyan fogom a magzatot a két orcájánál hogyan támasztom a mutató és a középső újammal, hogyan fektetem az alkaromra, hogyan lóg a kis keze, a két pici lába biztonságosan a kezemen, hátát hogyan támasztom, hogyan viszem megtisztítani, teszem a fertőtlenített kendőbe, és ellátás után viszem vissza a boldog anyukához … – meséli ezt úgy, hogy közben a kezével mutatja is, amit akkor csinált. Elmondása szerint annyira beléjük voltak nevelve a teendők, hogy már az első beavatkozásnál nem a félelem volt az erősebb érzés, hanem az öröm.

Kisfiú vagy kislány volt, akit először a világra segítettél?

– Az első hat kisfiú volt. Összesen 18 szülést vezettem le. Ennyi volt szükséges ahhoz, hogy kimehessünk diplomavizsgát tenni.

Egy vajúdó, leendő édesanya esetében mikor kezdődik a szülésznő feladata és mikor, mivel ér véget?

– Minket úgy készítettek fel, hogy szinte mindent tudnunk, kell, amit az orvosnak, persze egy természetes és komplikációktól mentes szülésre vonatkozóan. A szülés egy természetes folyamat, ahol csak segítség kell, hiszen ha az indián asszonyokra gondolunk, akkor tudjuk, hogy egyedül elmentek az erdőbe, megszülték a babát, ellátták magukat ,és a babával boldogan tértek vissza a közösségbe. A szülésznő munkája a szüléskor kezdődik ,és szinte azonnal egyfajta kötődés alakul ki az édesanyával és babával ,és az is természetes, hogy az anyuka kórházban tartózkodásának ideje alatt kiváncsian kíséri figyelemmel a baba , mama hogylétét, gyarapodását és állapotát, és az anyuka viszonyulását a babához.

Volt e a nyolcvanas években lehetőség apás szülésre?

– Nem volt, de én személy szerint nem engednék be egy apukát se a szülőszobába. Úgy gondolom, hogy az kettőnk dolga, a gyereké és az enyém, apuka segíteni úgy sem tud semmiben.

És a lelki támasz?

– Amennyiben megfelelő egy kapcsolat, akkor a lelki támaszt a leendő anyuka megkapja a kilenc hónap alatt, nem pedig akkor, amikor küzdenie kell a gyerekével együtt, hogy az világra jöhessen.

A szülést követően, mikor került a baba az anyukához?

– A megszületése után először felmértük az állapotát, elláttuk megfelelően, és mindössze néhány perc múlva az édesanyának adtuk egy fertőtlenített lepedőbe csavarva. Ez az idő éppen elegendő volt arra, hogy az édesanya szusszanjon egyet.

A kérdésre, hogy hány ember aszisztált akkor egy szülésnel, megtudtam, hogy mindössze egy bábaasszony, és hogy a leendő édesanya kényelme és komfortérzete nem volt elsődleges szempont. Elmondták az anyukáknak, hogy a folyamat nem igazán róluk szól, hogy ezt végig kell küzdeni a babával együtt, erőt kell adni a babának, nem kell kiabálni, csak a babára és a légzésre kell összpontosítani.

Saját szülésélményről kérdezhetek? Volt-e elvárásod a szülésvezetésre vonatkozóan? Hogyan élted meg, amikor szüléskor a helyzet másik oldalán találtad magad?

– Nem volt semilyen elvárásom, természetesnek veszem a szülést, és mindenkinek így is mondom. Ez az élet része. Az első fiúnk esetében a köldökzsinór a nyaka köré csavarodott, ezért indítani kellett a szülést. A másodiknál, nem volt semmi különös, csak nagyon kiabáltam. Pedig korábban arra biztattam az asszonyokat, hogy szépen, csendben… Én nem birtam ki, hogy csendben szüljek, üvöltöttem, ordítottam, hiába mondták, hogy csendesedjek el. Ennek ellenére csak pozitív élményem van, ami a szülést illeti.

Mi az oka annak, hogy most az iskolában vagy és nem a szülészeten?

– Az orvosi egyetemre szerettem volna járni, meg is volt rá minden esélyem, de szerbből és tornából négyesem volt. Nyolc évig nem tornázhattam, horgosi  lévén pedig a szerb nagyon gyatrán ment. Akkor nem volt felvételi, hanem a meglévő pontok alapján történt a felvétel az orvosi szakra, és mivel egész Jugoszlávia területéről érkeztek tanulók Újvidékre, így végül nem sok hiányzott, de mégis lemaradtam a beiratkozás lehetőségéről. Még ugyanaznap volt felvételi a bölcsészetin. Nekem mindig nagyon jó magyar tanáraim voltak, szerettem az anyanyelvem, így bementem az egyetemre, felvételiztem és sikerült.

Mit üzennél a 21. század leendő édesanyáinak?

– Kitartás. A gyerek az első. Mindig. A gyerek egy ártatlan, védtelen, tiszta lélek, melyet azért kapunk ajándékba, hogy amíg nem tudatosul benne, hogy miért született erre a világra, addig mi egyengessük az útját.

Így alkot egy kerek egészet Blanka története, hiszen valamelyest összefügg a mostani hivatása azzal, amit elkezdett, amikor tudatosult benne az, hogy ő miért született erre a világra.

Gajda Nóra