Elcsépelt frázis immár, hogy történelmi időket élünk. Az idősebbek errefelé unják is, ha ezzel traktálják őket, hiszen ők már több mint három évtizede várják, hogy sorsuk jobbra forduljon. Emlegetik is a svéd életszínvonalat, a gyorsvasutat, azt, hogy „a magunk erejéből tesszük naggyá az országot”, és tudják, hogy melyik ígéret melyik politikus nevéhez fűződik. Aligha hisznek már az újabban elhangzó, a szebb, jobb és békésebb jövőt ígérgető szólamoknak.
A rövid emlékezet
Svetislav Basara, az egyik legnagyobb élő szerb író szokott cikkeiben a Marsról idepottyant lénnyel példálózni. Időnként felemlegeti, mit furcsállana nálunk a távoli bolygóról érkező értelmes idegen. Miként csodálkozna késő ősszel a fényes karácsonyi díszkivilágításon a fővárosban, az utak minőségén, az épületek állagán, miként hitetlenkedne, amikor az itteni emberek életminőségét megtapasztalná. A messzi világűrből érkezett vendég aztán megkérdezné, hogy miért nem változtatnak az itt tengődők a jelenlegi állapotokon, amikor bizonyos időközönként alkalmuk van az őket vezetők leváltására, és alaposan elcsodálkozna a válaszon, amely szerint feledékenyek az itteni élőlények. Nem jut eszükbe a számonkérés sem, amikor alkalmuk van a változtatásra, így gyakran választják újra ugyanazokat a vezetőket. Azon még inkább elcsodálkozna, hogy ezen a tájon – szabálytalan időközönként ugyan –, de rendre megjelenik egy-egy megváltó, akinek a feledékenyek hinni kezdenek, akit hajlamosak isteníteni, a változásokat várva tőlük. Ámuldozna azon is, ahogy a távolabbi múltban, de az utóbbi évtizedekben is gyorsan és hatékonyan építik ki ezek a vezetők a maguk személyi kultuszát, és aztán valamivel turbulensebb módon fejezik be politikai, országirányító pályafutásukat. Álmélkodva hallgatná a Marsról érkezett idegen a Slobodan Milošević nevű néhai itteni polgár felemelkedésének és bukásának történetét, és nehezen fogná fel a pályaívének alakulását. Az itteni tömegek rövid emlékezetére, feledékenységére, tájékozatlanságára vonatkozó utalásokkal sem nagyon tudna mit kezdeni.
Esetenként egyébként magunk is mintha a Marsról érkeztünk volna. Elég csak a mostani egyszemélyi országirányító jó két hónappal ezelőtti mosolyára gondolni, amikor az általa felkért, szakértőnek nevezett egyetemi tanár a népességet veszélyeztető vírust – az ő jelenlétében – nevetségesnek állította be, és olaszországi bevásárlásra biztatta a lakosság egy részét. Pedig Olaszországban akkor már tízesével haltak meg az ottani fertőzöttek. Ország-világ előtt nyilatkozta aztán, hogy felkészültünk a járvány leküzdésére, de gyorsan kiderült, hogy ez nem igaz. Személyesen kellett neki segítséget kérnie távoli barátaitól.
A csordaszellem
Végképp értelmezhetetlen lenne a távoli bolygóról érkezett vendég számára az a csordaszellem, amely ezen a tájon eluralkodott. Az, ahogy a nyáj viselkedik, amikor a pásztor hitegeti, áltatja az őt megválasztók tömegét. Nem értené a vakhitet, amely időnként eluralkodik a nyájat alkotó egyedek között, azt, hogy akkor is kéknek látják az eget, amikor beborul, és hullik rájuk az eső. Végképp tanácstalanul szemlélné aztán a csürhét is, amely képes rombolni, bandába verődve vakmerően rohamozni, holott egyedül inkább csak dohognak a csürhét alkotók, és azt is csak magukban, úgy a bajszuk alatt teszik. A csoport, illetve a tömeg részeként bátorodnak fel. Errefelé a futballhuligánok is ilyen bandák inkább, és nemcsak egymás ellenében, hanem egy-egy vezérváltásnál maguk között is képesek ökölre menni, akár utcaháborúkba keveredni. Azt már felesleges lenne magyarázni a Marsról érkezettnek, hogy az ilyen, szurkolóknak becézett társaságok nem a sport, hanem inkább a bűnözés miatt szerveződtek, és igencsak szoros kapcsolatban állnak a politikummal. Legalább harminc éve vannak jelen az itteni közéletben, és alighanem jól jönnek a mindenkori politikai vezetőségnek, alkalmanként ugyanis beavatkozásra ösztönzik őket. A bandavezérek jó kapcsolatban állnak a rendvédelmi szervek vezetőivel is, akik képesek lennének a megfékezésükre, de nem akarnak ujjat húzni a háttérből őket irányító politikusokkal. Ilyenkor mondják itt azt, hogy „nincs meg a politikai akarat”.
A legutóbbi vesztegzár (meg sok minden egyéb) miatt elégedetlen és dühös emberek tiltakozásakor meg is jelentek ezek a fiatalemberek, és néhány pártaktivista vezetésével ellentüntetésekbe kezdtek. Az ablakokból, erkélyekről esténként felhangzó edénycsörömpölésre válaszul fáklyatűz, hangoskodás, szidalmazás és nótázás érkezett a nagyobb városokban a toronyházak tetejéről. Szervezett akciók voltak ezek, gyorsan ki is derült, kik állnak a háttérben. A teljhatalmú állam- és pártelnök tagadta, hogy bármi köze lenne az ellenakcióhoz, pedig tapasztalatból tudni, hogy ezeket ki és mikor szervezi. Sokan emlékezünk még az ezredforduló táján spontánnak hazudott népgyűlésekre, majd a népharag letörésére, ugyancsak az akkori hatalom által szervezett ellentüntetésekre. Amikor ugyanis a rendfenntartó erők már csak részben engedelmeskednek, a pártkatonákat hívja be és mozgósítja a magát veszélyben érző minden hatalom.
Alighanem most is errefelé tartunk, és a múlt héten a parlamentben és a díszes épület előtt történtek pedig végképp és ismételten ámulatba ejtenék a távoli bolygóról érkezett látogatót. Lenne mit mesélnie és elemeznie hazatérése után.
Utóirat: A kiváló író és szerénységem is tudja, hogy egyelőre nem bizonyított, miszerint a világűr más bolygóin lennének értelmes lények. Netán nálunk értelmesebbek. Még kevésbé egyértelmű, hogy meglátogat(ná)nak bennünket, és éppen ezt az országot, ennek lakóit tisztelnék meg a vizitekkel. Pedig segíthetnének megfejteni a rejtélyt, hogy miért élünk mi a számításaink szerinti XXI. évszázadban, és miért nevezik aranykornak – éppen itt – ezt a periódust…
