Minnesota állam legfőbb ügyésze szerdán bejelentette, hogy vád alá helyezték mind a négy rendőrt, aki tevékenyen részt vett George Floyd megbilincselésében és földre szorításában május 25-én, Minneapolisban – írja a 444.hu a BBC-re hivatkozva.

Korábban csak az a fehér rendőrtiszt, Derek Chauvin került vád alá gyilkosság miatt, aki nyolc és fél percen át térdelt Floyd nyakán. (A nem hivatalos halottkémi jelentés szerint ez okozta a színesbőrű férfi halálát.) Minnesota állam főügyésze, Keith Ellison azt jelentette be, hogy a Chauvin három társát, Thomas Jane-t, J Alexander Kuenget és Tou Thaót a bűncselekmény elkövetéséhez nyújtott segítséggel – bűnsegédlettel – vádolják.

Szerdán le is tartóztatták a másik három rendőrt, továbbá egymillió dollárra emelték Chauvin óvadékának összegét.

A Chauvin elleni vádat is súlyosbították, harmadik fokozatú gyilkosságról második fokozatúra. A harmadik fokozatú gyilkosság az amerikai jogban olyan eseteket jelölt, amikor az emberölés szándékát nem lehet bizonyítani. A második fokozat már szándékos emberölés, de ebbe tartozik még a „hirtelen felindulás” is, az első fokozatba pedig az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságok tartoznak. A második fokozatú gyilkoság maximális büntetési tétele 40 év, 15 évvel több, mint a harmadfokúé.

A tüntetések miatt ezerhatszáz katona áll bevetésre készen Washington körül

A Floyd család ügyvédje, Benjamin Crump nyilatkozatában a méltó  igazságszolgáltatás felé tett képésként értékelte az újabb vádemeléseket. A család ugyanakkor úgy véli, hogy Chauvint első fokozatú (tehát előre megfontolt) emberüléssel kellene megvádolni.

Al Sharpton tiszteletes, fekete polgárjogi aktivista sajtótájékoztatóján azt követelte, hogy a Floyd-gyilkosság legyen szövetségi ügy, az amerikai államnak legfelső szinten kell cselekdnie, hogy a helyi hatóságok túlkapásaitól megóvjka a polgárait. Ha nem teszi, a Floydéhoz hasonló esetek nem szűnnek meg. Az aktivista alapvető, szövetségi törvényi változtatásokat sürgetett.

___________________________________________________________________

Nyitóképünkön Derek Chauvin látható, május 31-i rabosításakor. Fotó: AFP