Szerbiában vasárnap tartanak egyszerre parlamenti, tartományi képviselőházi és önkormányzati választásokat. A magyar kormány olyan erővel kampányol Vajdaságban, amit egy magyarországi választási hadjárat is megirigyelhetne.

Ritkán fordul elő, hogy egy ország választási kampányában fel-feltűnik egy külföldi hatalmon lévő párt, mintha maga is indulna a választásokon. A Fidesz eddig is gyakori vendég volt Vajdaságban, Orbán Vučićnál, illetve Szíjjártó Dačićnál, de az utóbbi hetek forgalma már Magyarország felől is feltűnő.

Kövér László múlt héten utazott Szabadkára, ahol elmondta: a szomszédos országok közül a XX. században Szerbiával volt az egyik legnehezebb kapcsolata Magyarországnak, az utóbbi években azonban éppen Belgráddal alakult a legjobban a viszony. Szerinte Szerbia is észrevette, hogy Magyarországra mindig számíthat.

A Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épülete az átadóünnepség napján a vajdasági Nagybecskereken 2020. június 11-én. A leánykollégiumot a Boldogasszony Iskolanővérek vagyon-visszaszármaztatás keretében kapták vissza. Az épületet teljes egészében magyar támogatásból újították és szerelték fel, a magyar kormány minderre 1,2 milliárd forintot biztosított. (Fotó: Rosta Tibor/MTI)

A Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épülete az átadóünnepség napján a vajdasági Nagybecskereken 2020. június 11-én. A leánykollégiumot a Boldogasszony Iskolanővérek vagyon-visszaszármaztatás keretében kapták vissza. Az épületet teljes egészében magyar támogatásból újították és szerelték fel, a magyar kormány minderre 1,2 milliárd forintot biztosított. (Fotó: Rosta Tibor/MTI)

Az Országgyűlés elnöke Nagybecskerekre is ellátogatott, ahol átadta a Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épületét. Az épületet teljes egészében magyar támogatásból újították és szerelték fel, a magyar kormány minderre 1,2 milliárd forintot biztosított.

Kövér hozta a formáját azzal a kijelentésével, hogy Európa addig marad önmaga, míg a magyar, szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és a családok a nevelési és oktatási intézményekkel együtt képesek bevonni minden gyermeket az európai keresztény kultúrkörbe, megőrizve nemzeti identitásukat.

Arról sem feledkezett meg, hogy felkérje a vajdasági magyarokat: a június 21-i választásokon mindenhol támogassák a Vajdasági Magyar Szövetség jelöltjeit. Nem is felejthette volna el, hiszen Pásztor István végig ott állt mellette.

Kiss Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Ifjúsági Fórumának elnöke (j) beszél, mellette Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője kerekasztal-beszélgetésen Magyarkanizsán 2020. június 10-én. Nacsa Lőrinc a VMSZ Ifjúsági Fórumának meghívására érkezett a vajdasági városba. (Fotó: Molnár Edvárd/MTI)

Kiss Nándor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Ifjúsági Fórumának elnöke (j) beszél, mellette Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője kerekasztal-beszélgetésen Magyarkanizsán 2020. június 10-én. Nacsa Lőrinc a VMSZ Ifjúsági Fórumának meghívására érkezett a vajdasági városba. (Fotó: Molnár Edvárd/MTI)

Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője is ment egy kört. Múlt héten találkozott Magyarkanizsa és Zenta polgármesterével, illetve több településen – köztük Óbecsén – választási fórumokon vett részt. Mondanivalója ugyanaz volt: felhívta a figyelmet az elmúlt évek több milliárd forintnyi támogatására. No meg, hogy a VMSZ-re kell szavazni.

Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a VMSZ ifjúsági szervezetének meghívására érkezett Vajdaságba múlt pénteken. Mint elmondta, számukra elsősorban az a fontos, hogy minél több fiatal döntsön úgy, a szülőföldjén szeretne boldogulni. Újvidékre, Adára, Topolyára és Szabadkára látogatott, és nem meglepő módon ő is úgy látta, a VMSZ az a politikai erő, amely stabil jövőt tud biztosítani a vajdasági magyar fiataloknak.

Közben, csak, hogy a magyarországi magyarok is pontosan értsék, a köztévéből megtudhatták a vajdasági helyzetet. Ördögh Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa tájékoztatta a nézőket arról, hogy a szerbiai választás egyik legfontosabb tétje megtartani a magyar vezetésű önkormányzatokat. Azt mondta: önkormányzati szinten a tét a magyar vezetésű települések, közülük is kiemelten Szabadka megtartása. Az utóbbi nyilván óriási félreértés, hiszen Szabadkán a VMSZ csak a kisebb koalíciós társ a városi hatalomban.

Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke az MTI-nek nyilatkozva fejezte ki reményét, hogy a VMSZ nemcsak megtartani tudja eddigi helyeit, de talán növelni is tudja képviselői számát a parlamentben és az önkormányzatokban. Szabadkával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy önkormányzati szinten a VMSZ szeretné visszaszerezni a várost. Vagyis rámutatott a budapesti adjunktus fenti tévedésére.

Szabadkán teljesen magyar nyelvű óvoda épül. A keddi alapkőletételi ünnepségen Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt: „Magyarországnak ma olyan nemzeti kormánya van, amely az egész Kárpát-medencében a magyar közösségek, a magyar családok mögött áll, és támogatja azokat, hogy gyermeket vállaljanak, jövőt építsenek szülőföldjükön.” Szerbiában a VMSZ az a politikai erő, amely úgyszintén a magyar közösségek és a magyar családok mögött áll és erősíti azokat- tette hozzá a politikus.

Orbán Viktor a végére tartogatta magát és a Pannon RTV-nek adott interjút kedden. A magyar kormányfő szerint is csak a VMSZ a komolyan vehető jelölt a vasárnapi választásokon. Pásztor Istvánról úgy beszélt: a VMSZ elnöke mindig minden szavát betartotta, minden megállapodást teljesített.

Az interjúban szóba került az Európai Unió, a Belgrád–Budapest vasútvonal, a gazdasági együttműködés, de ezekről sok új nem hangzott el. Érdemes viszont kiemelni, hogy Orbán szerint Budapestnek nem szabad csak Vajdaságra összpontosítania, egész Szerbiát látnia kell. A magyar tőkének sem szabad megállnia Vajdaságban, hanem egész Szerbiában meg kell próbálnia minél több szerb-magyar vállalkozást létrehozni. „Nekünk erős szerb gazdaság kell, minél erősebbek a szomszédjaink, annál jobban járunk mi” – fogalmazott a miniszterelnök.

Novák Katalin, a Fidesz alelnöke videoüzenetben szólított fel mindhárom szinten a VMSZ jelöltjeinek támogatására. Novák Katalin szerint „a trianoni békediktátum századik évfordulójának évében talán még fontosabb, hogy összefogjunk, hogy a nemzeti összetartozást ilyen értelemben is átültessük a gyakorlatba”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán járt Belgrádban, Bácsfeketehegyen és Palicson. Bácsfeketehegyen átadott egy fagyasztottzöldség-feldolgozó üzemet, Palicson Pásztor Bálinttal találkozott és a Szeged–Szabadka vasútvonal felújításáról egyeztetett.

Belgrádban, az Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján Szijjártó olyan  kijelentést tett, hogy ennél szebben be sem lehetne fejezni a látogatások sorát: a magyar kormány nem kíván beleavatkozni a voksolásba, ám a mostani szerb kormánykoalíció sikerének szurkol.

Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ha vasárnap a szavazólapokon rajta lenne a Fidesz, bekerülne a parlamentbe.

Szerbiában.


A szerb parlament épülete Belgrádban (Fotó: SZMSZ Archívum)