Facebook oldalán jelentette be tegnap Lázár János miniszteri biztos, hogy ismét drágul a tram-train. Eddig is folyamatosan növekvő költségeiről volt híres a Szabadkát is érintő beruházás, most ismét jutott újabb 8,5 milliárd forint a projektre.

Lázár János Facebook oldalán egy!Breaking News! felkiáltással figyelmeztette követőit, hogy most egy rendkívüli közlemény következik: újabb 8,5 milliárd forint érkezik a vásárhelyi villamosvasút fejlesztésére, ezzel megint növekednek a már így is magasnak számító költségek.

A projektről Lázár János azt írta a lakosságnak is eljuttatott füzetben, hogy „az elmúlt 150 év egyik legfontosabb vasútépítési beruházása”. A több, mint 70 milliárd forintból épülő vonalra eredetileg nyolc darab 37,2 méter hosszú hibrid (dízel-villamos tram-train szerelvényt rendeltek a spanyol Stadlertől. A projektet az elejétől fogva különböző malőrök kísérték: gond volt a síncserékkel, a járműtelepnek is pluszforrásokat kellett megítélni, és végezetül a koronavírus is alaposan keresztülhúzta a próbajárművek leszállításának határidejét.

Lázár a posztjában arról ír, hogy „Ebből a pluszforrásból még biztonságosabbá tudjuk tenni a közlekedést és további négy tram-train vonatot is be tudunk szerezni.” A négy új jármű érkezése még érthető, hiszen opcióként 4 további Stadler CityLinket rendeltek az eredeti 8 darab mellé, tehát csupán ezt az opciós mennyiséget hívják le.

A járművek vételára a felsővezeték hiánya és az ebből adódó drágább, dízel-elektromos hibrid hajtáslánc miatt nem túl csekély, a MÁV Zrt. szerint 6,395 millió euró járművenként. Ez mai árfolyamon (353 Ft/Euro) több, mint 2,257 milliárd forint. Azt homály fedi, hogy a közlekedés még biztonságosabbá tétele mit jelent, arra Lázár nem tért ki részletesebben. Gyaníthatóan csupán politikai körítés, mivel az összeget elviszi a négy jármű ára.

A poszt legérdekesebb része talán a tram-trainről készült fotó. Ezen jól látszik – mivel a MÁV az üzemeltető – nem „napfénysárga” színű lesz a jármű, ahogyan eddig kommunikálták, hanem az állami cég saját arculatához illeszkedő.

tuti

___________________________________________________________________

Fotó: napi.hu