Tisztában lévén a ténnyel, miszerint a félreértés, a félremagyarázás és a (szándékos) félreértelmezés között nem csupán árnyalatnyi a különbség, néhány olyan múlt heti eseményt próbáltam csokorba gyűjteni, amelyek közös nevezőjét valahol ezekben a meghatározásokban lehet nemcsak keresni, hanem megtalálni is.
A vranjei magyarok
Az járvány miatt áprilisról júniusra halasztott választások legnagyobb szenzációja kétségtelenül a vranjei (Dél-Szerbia) községben született eredményekkel kapcsolatos, itt, elsősorban a Neradovac nevű faluban kapott szokatlanul sok szavazatot ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség. Az 1265 voks révén a harmadik legerősebb párttá vált Vranjéban. A cinikusok szerint a népvándorlás során a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek egyike bolyongott vagy bitangolt olyan messzire, viszont leszármazottaik szunnyadó nemzeti öntudatát mintegy ezer éven át elnyomták a körülöttük élő szláv és más törzsek. A más népek elnyomása errefelé egyébként sem ritka jelenség, a veszélyeztetettség, gyakori a családi tűzhely mellől való elüldöztetés (valós vagy vélt) veszélyének érzete. Az ilyen tényleg cinikus véleménnyel szemben viszont csupán egy félreértésről van szó. Az történt, hogy a helyben erős szélsőjobboldali párt aktivistái meggyőzték (talán le is fizették) Neradovac választásra jogosult polgárait, hogy karikázzák be a 4-es számot. A szavazólap színéről (a lilás köztársasági és a más színű helyi) nem tájékoztatták az embereket. Így eshetett meg a példátlan eset, amely nyomán a vicces kedvűek most már arra biztatják a helyieket, hogy forduljanak magyar útlevélért Budapesthez, kérjék magyar konzulátus megnyitását Vranje városában, és dr. Pásztor Bálintot kérjék fel polgármesternek, ha már Szabadkán nem kapott elegendő szavazatot. A Prosperitati híre még nem jutott el hozzájuk, bár igény lenne rá.
A pazari füttykoncert
Az egyetlen személyre épülő hatalmakkal többek között az a baj, hogy elsorvasztják az állami intézményrendszert, és közönséges bábszerepre ítélik még a vezér legközelebbi munkatársait is. Szerbiában sincs ez másképp, nem véletlen, hogy a miniszterelnök csupán a főnök (ő maga nevezi šefnek) mondandóját ismételgeti, mint valami mantrát, és ha néha elszólja magát, akkor abból csak baja származik. Ez történt egy hete Novi Pazar városának kórházában is, ahová Ana Brnabić az egészségügyért felelős miniszterével együtt ellátogatott. Az érkezésük előtti napokban a helyi kórházban hirtelen megnőtt a fertőzöttek és a fertőzésbe belehalt betegek száma. A belgrádi vendégeket így érthetően felfokozott idegállapotban, füttykoncerttel és bekiabálásokkal fogadták a megbetegedettek és az áldozatok hozzátartozói. A kormányfő és a miniszter is az előre elkészített beszédet mondta el, félreértve vagy félremagyarázva a helyzetet, a szidalmakat és a sértegetéseket a politikai ellenfeleknek tulajdonítva. Azóta már egyre félreérthetetlenebb, hogy politikai okokból hallgatták el az illetékesek (helyben és magasabb szinteken is) a valós számokat, illetve meghamisították azokat. A múlt hét végére aztán kiderült, hogy a kierőszakolt választásoknak milyen magas lett az ára immár nemcsak Novi Pazar városában, a szomszédos Tutin és Sjenica városaiban, hanem másol is. A kormányfő és minisztere viselkedése amúgy teljesen beleillik abba a képbe, amely a jelenlegi hatalmat jellemzi: az empátia és a valós helyzet ismeretének hiánya, amiből a dölyf, az arrogancia következik.
Az elnöki interjú
A politikai eseményeket figyelő szerbiai polgároknál már-már elvonási tünetek jelentkeztek az elmúlt hét első napjaiban, amikor az államelnök négy napon át nem szerepelt egyetlen országos tévécsatornán sem. A pártsajtóvá züllesztett egykori közszolgálati sajtószervek szerkesztői is bajban voltak, hiszen a vele kapcsolatos információk nélkül kellett valahogyan tájékoztató műsorokat, hírmagazinokat készíteni. Éveken át ahhoz szoktak, hogy minden Vele kezdődik és Róla szól, nyilatkozatai, megszólalásai a műsorok élén szerepeltek.
Egy hete került elő Aleksandar Vučić államelnök, miután édes öccse társaságában megjárta Moszkvát, élvezte a járvány miatt májusról mostanra halasztott győzelmi parádét, a katonai felvonulást a Vörös téren. Az állami közszolgálati televíziónak adott csütörtöki interjú aztán olyan lett, amilyen szokott; önmaga és munkatársai dicsérgetése, a „megszámlálhatatlan sok diadal” felsorolása, a határtalan és már a hozzám hasonló mazochista számára is teljesen hiteltelen és kínos öntömjénezés. Az már csak amolyan hab volt a tortán, hogy ezúttal a riportert (hölgy az illető) is többször megalázta, lekicsinylően kommentálta kérdéseit, félbeszakította, és könyörtelen, szinte végtelenített monológgá silányította az interjút. A legenyhébben fogalmazva is közjogi méltósághoz méltatlan volt Aleksandar Vučić televíziós szereplése. Félreértelmezte saját szerepét, ismételten megalázta az újságírást és – végső soron – a nézőket is.
Utóiratként engedtessék meg e sorok írójának, hogy ebben az aranykornak nevezett periódusban megállapítsa: Szerbia ismét eljutott (vissza)fejlődése során a politikai egypártrendszerbe.
Az írás nyomtatott változata a Családi Kör hetilapban jelent meg, 2020. július 9-én. Hallgassa meg a szöveget élőszóban a szerző előadásában az SZMSZ Rádióban:
Aleksandar Vučić a riportert többször megalázta, lekicsinylően kommentálta kérdéseit, félbeszakította, és könyörtelen, szinte végtelenített monológgá silányította az interjút (Fotó: RTS / Printscreen)
