Mladen Šarčević oktatásügyi miniszter az N1 televízió hírműsorában vendégszerepelve kijelentette, az oktatás több modelljét is elkészítették az előttünk álló iskolaévre, de ez mellett folyamatosan veszik fel az oktatóanyagokat is.

„Közös megállapodás, ahhoz, hogy iskolába járhassanak a gyermekek biztonságos körülményeket kell teremteni és elsőbbséget a 12 évnél fiatalabb diákok élveznek majd. Feltételezzük, hogy sok szülőnek dolgoznia kell és felügyelet nélkül maradnak a fiatalabb gyermekek” – nyilatkozta a miniszter.

A válságstáb ajánlásaitól függ, hogyan dolgoznak majd az iskolák, tette hozzá Mladen Šarčević. Erről a következő héten születik döntés – hangsúlyozta.

„Ajánlom az első osztályosok szüleinek a figyelmébe, hogy a kicsik minél több időt vegyenek részt a tanórákon az iskolában, mert ez pedagógiai szempontból fontos, persze az egészség a legfontosabb” – mondta.

Kiemelte, 25 ezer tanár online továbbképzése folyik a nyári szünet alatt, de az új tantárgy, a Digitális világ elnevezésű tantárgy oktatásának az előkészületei is folynak. Elmondta, az előlátott oktatási modelleket majd kombinálni kell, hiszen nincs két egyforma iskola azonos számú tanteremmel és diákkal.

„A tantermekben egy diákra négy négyzetméter terület kell, hogy jusson – így állítottuk fel ezeket a modelleket” – mondta az oktatásügyi miniszter.

Folyamatosan veszik fel az oktatóanyagokat is(Fotó: Tanjug/Sava Radovanović)