Pénteken napvilágot látott, hogy a magyarországi Index portálnál felmondott szerkesztők és újságírók Telex néven indítanak új portált, amelyhez elkezdték gyűjteni a támogatásokat.

Július végén egységesen hagytuk ott a munkahelyünket. Most egy valóban független, sokoldalú, érdekes, szórakoztató és pártatlan újságot fogunk csinálni olvasóinknak, ehhez pedig a lehető legtöbb pénzre van szükségünk – olvasható a Telex nyitó- és egyben támogatói oldalán, ahol az olvasók választhatnak, hogy egyszeri vagy rendszeres támogatásban részesítik az ex-indexeseket, vagyis Telex-alapítókká válhatnak.

A portál főszerkesztője Munk Veronika lesz, aki az Index kirúgott főszerkesztőjének, Dull Szabolcsnak a helyettese volt a portálnál.

A honlap szerint ilyen lesz a Telex:

– Amiből az olvasók a nap bármelyik pontján friss, gyors, pontos és pártatlan híreken keresztül tudhatják meg, hogy mi történik a világban.

– Amiben nagyon sok mindenről van szó: közéletről, gazdaságról, kultúráról, sportról, a legújabb technológiákról, tudományról is, és amiben szórakoztató, izgalmas, nagy hatású sztorikat is olvashat a közönség.

– Ami a hatalmat gyakorlókat folytonosan ellenőrizve, kérdezve tájékoztatja a magyar társadalmat a mindannyiunk életére hatással lévő közérdekű történésekről, és ami szórakoztat is, és soha nem veszi magát a kelleténél komolyabban.

– Ami nem ellenzéki, nem kormánypárti, simán csak korrekt, kritikus és kíváncsi újságírói értékeket képvisel.

– Ahol az újság tulajdonosai többségben maguk a pártatlan újságírók, szerkesztők, akik garantálják a függetlenséget.

– Ahol azt jelenti a függetlenség, hogy kívülről senki nem szól bele, miről írunk vagy miről nem írunk, és abba sem avatkozik bele kívülről senki, hogy kivel dolgozunk vagy kivel nem dolgozunk. Ahol mindig csak és kizárólag az újság szerkesztősége határozza meg a témaválasztást az alapján, hogy egy adott történés mennyire fontos, érdekes és/vagy aktuális.

– Ahol annyi újságíró dolgozik, hogy nem kell válogatni, melyik fontos történésről számoljunk be, mert minden jelentős esemény, hír ismertetésére van elegendő emberünk.

– Ahol átlátható a működés, folyamatos a fejlesztés és a kommunikáció az olvasókkal.

A vajdaságiak is kiállnak az Index mellett